A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 253,09 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 72 750,50 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: rendkívül alacsony forgalmú napot zárt a tőzsde, enyhe csökkenés mellett.
Európában hasonló a hangulat, a vezető tőzsdeindexek csökkenést mutattak. Óvatos a befektetői hangulat, szerdán tartja az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a kamatdöntő ülését, addig kivárnak.
A Mol 24 forinttal, 0,9 százalékkal 2636 forintra csökkent, 298,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 500 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1022 forint maradt, forgalma 149,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,56 százalékkal 10 750 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6629,87 ponton zárt hétfőn, ez 40,96 pontos, 0,61 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!