A Brent típusú olajért csütörtök kora délután hordónként 78 dollárt kellett fizetni decemberi szállításra, ami újabb négyéves mélypont. A világ legjelentősebb energiafogyasztójának számító Kína ipari termelési és beruházási rátájának növekedési üteme csaknem 13 éves mélypontra lassult októberben. Ez megfelel a várakozásoknak, miszerint mérséklődik az ázsiai ország üzemanyag-igényének növekedése.
Jövőre 1 millió hordóval, napi 29,2 millió hordóra csökken az igény a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) olajtermelése iránt a szervezet eheti előrejelzése szerint. A 12 tagú OPEC adja a világ olajtermelésének csaknem harmadát.
Az OPEC tagjai november 27-én Bécsben találkoznak, hogy megtárgyalják válaszukat az utóbbi hónapok mintegy 30 százalékos olajár-zuhanásra. A bécsi ülésen arról kell dönteni, hogy szükség van-e a termelés visszafogására a nyersolaj árának emelkedése érdekében.
Az OPEC 2008 óta nem csökkentette termelését. Néhány tagállam, köztük Katar csökkenteni kívánja a kitermelését. Azonban a csoport legbefolyásosabb tagja, Szaúd-Arábia a kitermelés visszafogása helyett inkább a piaci részesedés megtartását tartja fontosnak.
Egy olajipari szakértő szerint az arab ország hordónkénti 75 dolláros árnál avatkozik csak be a piaci folyamatokba a kitermelés visszafogásával.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A MÁV is megszólalt a tetőincidensről: csak a szerencsének köszönhető, hogy egyáltalán túlélték
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Nem éri meg halogatni az e-matrica váltást, bírság lehet a vége
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve