Simola József elmondása szerint elsődlegesen azzal számolnak, hogy a külső feltételek lényegesen nem változnak a következő hónapokban, s így a Mol csoport tartani tudja az első félévben elért jó eredményeket az év hátralévő részében is, nem számítva az egyszeri tételeket.
Mint kiemelte, várakozásaik szerint a forint árfolyama sem a dollárhoz, sem az euróhoz képest nem tér el érdemben a mostanitól, s a kőolaj ára is a 100-110 dolláros sávban mozog majd hordónként. A kutatás-kitermelés üzletág (upstream) pedig tartani tudja a korábbi évekénél jóval magasabb, napi 145-150 ezer hordó kitermelési szintet.
A lehetséges recesszióról elmondta, alapesetben nem számolnak vele, de ha mégis bekövetkezne, akkor az nemcsak a kőolajárat mérsékelné, hanem a késztermékek, a benzin és gázolaj iránti keresletet is, ami finomító termelés csökkenésén keresztül kihatna a Mol eredményességére is.
A Mol csoport 54 milliárd forint nettó eredményt ért el az idei második negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 43,2 milliárd forint veszteséggel, a bevétel 23 százalékkal 1.298,4 milliárd forintra nőtt, a profit meghaladja az elemzők által várt 46,5 milliárd forintot. A társaság kedden tőzsdei gyorsjelentésében közölte, hogy az első félévben 146,6 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben a tavalyi első hat havi 24,2 milliárd forint veszteséggel. A bevétel 28 százalékkal 2.475,6 milliárd forintra nőtt ugyanezen időszakban. (A tavalyi második negyedévben elszenvedett nettó veszteséget a jó üzleti eredménnyel szemben felmerült mintegy 76 milliárd forintot kitevő nem realizált nettó árfolyamveszteséggel és a számítottnál magasabb, mintegy 25 milliárd forint adóráteherrel magyarázta a a társaság.)
A vezérigazgató-helyettes elmondta: az éves összevetésben nagyon jó féléves, illetve idei második negyedéves eredmények alapvetően az upstream üzletág teljesítmények köszönhetők. Ezen belül a kitermelés szinten maradásának, a kőolajár-emelkedésnek, amit azonban részben ellensúlyozott a dollárárfolyam változása és egy nagyobb értékcsökkenési leírás. A feldolgozás-kereskedelem szegmens (downstream) eredményére egyebek mellett a keresletnövekedés, illetve a kisebb finomító árrések hatottak.
Simola József a beruházásokról és fejlesztésekről elmondta, hogy a tervek szerint 2011-ben 370 milliárd forintot költenek ilyen célokra. Az első féléves 94 milliárd forintos CAPEX-ráfordítások után azonban várható, hogy ez az összeg mintegy 10-15 százalékkal kisebb lesz, azaz a Mol csoport nem költi az idei év tervezésekor a CAPEX-összegébe beépítette extra-keretet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Rekordszámú titkos döntést hozott tavaly az Orbán-kormány
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Rendszerhiba? Ellátási katasztrófa közelít a háziorvosoknál
A Lamborghini végleg felhagy ezen autótípus gyártásával
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt