Egész Európában jó hangulat közepette zajlik a kereskedés, miután tegnap késő este a görög parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely azokat az intézkedéseket tartalmazza, amelyet a nemzetközi szervezetek (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, és a Nemzetközi Valutaalap) elengedhetetlen feltételének tartanak annak, hogy Görögország egy újabb (130 milliárd eurós) segélycsomagot kapjon. A főbb nyugat-európai részvényindexek egyöntetűen egy százalék körüli pluszokat könyvelhettek el, kiugró teljesítményt csak a görög ATHEX nyújtott, mely lendületes emelkedés közepette már közel 5 százalékos pluszban tartózkodik.
A STOXX600 szektorindexek kivétel nélkül a pozitív tartományban tartózkodnak, legjelentősebb mértékben az autógyártók részvényei emelkednek, de szépen teljesítenek ma a bankpapírok is. A kiskereskedelmi, élelmiszer-ipari, valamint technológiai társaságok az alulteljesítők közé tartoznak.
A bankpapírok vezetik a legtöbb piac emelkedését. Ausztriában az Erste és a Raiffeisen a két legjobban teljesítő ATX komponens. Előbbi pénzintézet papírjai több mint 5 százalékkal, utóbbié több mint 4 százalékkal kerültek feljebb. Németországban a Commerzbank a legjobban teljesítő papír, értéke közel 3 százalékkal nőtt. Kisebb mértékben ugyan, de emelkedik a Deutsche Bank is, eddig közel 1,8 százalékkal. Franciaországban a Credit Agricole 2 százalék fölötti pluszban tartózkodik, a többi bankpapír azonban csak mérsékelt emelkedést tud felmutatni. Angliában a Lloyds Banking Group teljesít a legjobban, melynek papírjai 2,5 százalékkal lettek drágábbak.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader grafikonrajzoló programjával készült.
Jelentős pozitív elmozdulásokat láthatunk ma az autógyártók esetén is, a Volkswagen 2,5 szzalékot, a Daimler 1,5 százalékot, a Peugeot 1,5 százalékot emelkedett.
A nukleáris reaktorok építésévével foglalkozó Areva 1,5 százalékot emelkedett, miután a társaság bejelentette, hogy a tervek szerint 20 000 tonna uránimuot fog leszállítani az Electricite de France-nak 2030-ig. Emellett a társaság a EDF-el is hosszútávú partnerségre lépett, melynek keretében a két vállalat a francia uránium ellátás biztonságának és versenyképességének garantálása érdekében fog együttműködni a 2014-tól 2030-ig terjedő időszakban. Az EDF papírjai 3 százalékkal lettek drágábbak.
A Cable & Wireless brit telekommunikációs vállalat őrületes, 28 százalékos emelkedést tudhat maga mögött, miután a Vodafone bejelentette, hogy fontolgatja, hogy felvásárlási ajánlatot tesz a társaságra. Meg nem nevezett sajtóforrások szerint a Vodafone 700 millió fontot ajánlana az 542 millió font kapitalizációjú vállalatért.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Halálos építkezési baleset: négyen meghaltak, egy ember életéért küzdenek
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé