A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,95 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel, 41 771,13 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, átlag alatti forgalom mellett, a Mol erősödése húzta fel a BUX-indexet.
Az elemző szerint a Mol árfolyamának emelkedése azzal magyarázható, hogy a jövő heti gyorsjelentésre kezdtek már "spekulálni" a befektetők
A Richter 0,95 százalékos, illetve a Magyar Telekom 1,74 százalékos gyengülése mögött negatív korrekció állt
Egyúttal jelezte, nem érkeztek fontosabb hírek a vezető részvényekkel összefüggésben.
Varga Zoltán arra is kitért, hogy az amerikai gazdaság technikai recesszióba került, ugyanis a második negyedévben is gazdasági visszaesést mértek. A kedvezőtlen amerikai GDP adat hatására gyengült a dollár, ami általában jót tesz a feltörekvő piaci devizáknak, így a forint is erősödni tudott.
A Mol 50 forinttal, 1,77 százalékkal 2880 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 4 forinttal, 0,05 százalékkal 7906 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,74 százalékkal 310 forintra csökkent, forgalma 211,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,95 százalékkal 8380 forintra esett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3686,86 ponton zárt csütörtökön, ez 21,66 pontos, 0,59 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos büntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Már most eldőlhet a választás? Vért izzadnak a kisebb pártok az aláírásgyűjtéssel
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával