A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Csépai Miklós, a Gránit Bank Treasury értékesítési vezetője az M1 csatornán elmondta: a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esti kamatdöntésére figyelnek. A szakértő szerint a piacok a szerdai kamatemelést már beárazták, annak várhatóan nem lesz komolyabb hatása, érdekesebb lehet, hogy a decemberi kamatemelésről, illetve a jövő évi lépésekről közöl-e valamit a Fed.
Kapcsolódó
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a hazai részvényindex hullámzott, végül kisebb pluszban zárt, a vezető részvények közül csak a Mol tudott emelkedni - jelezte.
A Mol 52 forinttal, 1,82 százalékkal 2910 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 9840 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,13 százalékkal 394 forintra esett, forgalma 322,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,39 százalékkal 5090 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Elszakadt a cérna: Putyin minden békés megoldást dobott, kiadta a végzetes ukázt
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Meghalt Brigitte Bardot
