A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,24 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel, 92 728,02 ponton zárt csütörtökön. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta, alapvetően kedvező hangulat jellemezte a nemzetközi piacokat, ugyanakkor átlag alatti forgalom mellett eseménytelen napot zárt a budapesti tőzsde.
A Magyar Telekom csütörtökön már osztalékszelvény nélkül forgott, a 82 forintos árfolyamcsökkenés alacsonyabb a közgyűlésen elfogadott egy részvényre jutó mintegy 100 forintos osztaléknál. A Mol és az OTP éjszaka teszi közzé negyedéves eredményét.
A Mol 14 forinttal, 0,47 százalékkal 3000 forintra, a Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 850 forintra nőtt, az OTP-részvények ára 200 forinttal, 0,75 százalékkal 26 400 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 82 forinttal, 4,78 százalékkal 1634 forintra esett.
Ez tényleg csak áprilisi tréfa lehetett Nagy Mártontól, repülőrajtot vett a GDP-csökkenés
Ismét vizsgázhat a kormány csodafegyvere: érkezik a jelentés a fogyasztói árakról, talán kiderül, hogy volt-e érdemi hatásuk az infláció alakulására az árrésstopoknak. Fontos, első negyedéves számok jönnek a lakásépítésekról, havi adatsort is kapunk a kereskedelem és az ipar teljesítményéről. A múlt heti GDP-adat gyászos képet mutatott a magyar gazdaság állapotáról - a nemzetgazdasági miniszter számításaiba láthatólag hiba csúszott. Heti makrogazdasági összefoglalónk.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Csányi Péter megszólalt a hitelekről, fordulat jöhet?

Új adócsomaggal rukkolt elő a kormány: mutatjuk, mik változnak meg

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál

Szabadlábra kerülhet az óbudai polgármester

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa

Polt Péter lemondott

Pofára estek az unokázós csalók

Iszonyú halpusztulás: elhullott állatok tonnáit szállították el a Velencei-tóból, ez áll a háttérben

Itt a váratlan fordulat: Brüsszel kicsit odavert Putyinnak, de lecsapni készül Ukrajnára
