Az  elmúlt napokban rekord magasra emelkedett a német és az amerikai kétéves kötvényhozamok mozgása közötti 52 hetes korreláció és a hosszabb kötvények közötti korrelációk is igen magasak – hívták fel a figyelmet az amerikai State Street Bank elemzői a Reuters szerint. Ennek egyik következménye, hogy elég nehézzé vált azon befektetők dolga, akik diverzifikálni szeretnék portfóliójukat a kockázat csökkentése érdekében. Az az azért szeretnének különböző országok kötvényeiből vásárolni, mert egyikben például váratlanul emelkednének a hozamok és veszteségeket szenved el akkor a másik országban keletkező nyereségei ezt ellensúlyozhatnák.

Bár a hatalmas amerikai kötvénypiac jellemzően nagy befolyást gyakorol, nem csak az európai, de a világ többi piacára is, az európaival való együtt mozgás furcsa az eurózóna gazdaságának gyengeségét figyelembe véve. Azaz nagyon úgy tűnik, a piac magasról tesz a két gazdasági övezet teljesítményére és az azok közötti különbségre, csak az infláció és a kamatok várható alakulása érdekli a befektetőket.

-Az amerikai kötvénypiac mindig is mindent jelentősen befolyásolt, de nem ilyen mértékben

– mondta Jon Jonsson, a Neuberger Berman vezető kötvénypiaci portfóliómenedzsere.

Az amerikai gazdaság az elmúlt években kétségtelenül sokkal jobban muzsikált az európainál. Ez utóbbiban a kormányok kevesebbet költöttek a világjárvány idején, és egy csomó iparágat súlyosan érintett az energiaválság. Az eurózóna bruttó hazai terméke 2023-ban mindössze 0,5 százalékkal nőtt, míg az amerikai GDP 2,5 százalékkal emelkedett. A felméréseken alapuló adatok azt mutatják, hogy az amerikai magánszektor növekszik, míg az euróövezeté zsugorodik.

Az infláció 2021-ben az eurózónában és az Egyesült Államokban is elkezdett megugrani, ami arra késztette a Fed-et, hogy 2022 márciusában kamatemelést hajtson végre, az EKB pedig júliusban követte. Az árnövekedés 2022 júniusában 9,1 százalékon tetőzött az Egyesült Államokban, négy hónappal azelőtt, hogy az euróövezetben 10,6 százalékon elérte csúcsát, majd mindkettőben 3 százalék körüli szintre csökkent. Mivel ebben az időszakban Európában egy kis késlekedéssel ismétlődtek az amerikai folyamatok ezért nem csoda, hogy mindenki Amerikát figyeli.

Egy közös tényező hajtotta az inflációt az USA-ban és az eurózónában, a COVID kezdete és a kedvezőtlen kínálati sokk megoldása. A kötvényhozamok ezért követik egymást, mivel az infláció is korrelál

– mondta Stephen Jen, az Eurizon SLJ Capital befektetési cég vezérigazgatója.

Robert Holzmann, az EKB Kormányzótanácsának tagja pénteken a Bloombergnek pedig azt nyilatkozta, hogy a Fed az elmúlt években mindig körülbelül fél évvel előbbre járt, így feltételezi, hogy az EKB lefelé is követni fogja.

A Barclays becslései szerint 21,9 billió (ezermilliárd) dollárnyi amerikai állampapír van forgalomban, a központi bank által tartott értékpapírokat nem számítva. Ehhez képest az euróövezetben 7,5 billió dollár, a legnagyobb gazdaságnak számító Németországban pedig 1,2 billió dollár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!