Nem tud tartósan 2800 forint fölé keveredni a délelőtt folyamán az OTP részvények árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén, ez alatt azonban fontosabb technikai támaszként már csak a 2680 forintos szint áll a bankrészvények további lejtmenetének útjában, így kritikusnak tekinthető a mostani helyzet. Délben 2795 forinton járt a kurzus, ez másfél százalékkal alacsonyabb a tegnapi záróértéknél. A Mol tartja magát, az olajrészvény árfolyama 16 880 forinton stagnál. A Richter is másfél százalékkal olcsóbb lett, 35 750 forintig csúszott a gyógyszeripari társaság papírjai, a Magyar Telekom 3 forintot veszített értékéből, 498 forintot adnak érte. A BUX index 0,7 százalékos csökkenést követően 16 327 ponton járt néhány perccel dél után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!