Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető
elemzője elmondta, hogy főleg a Mol és az OTP teljesítményének köszönhetően
tudott pozitív tartományban zárni hétfőn a magyar részvénypiac.
Kifejtette, mindkét részvényre pozitív hírek érkeztek.
A Mol
részvényeire vonatkozó kilátását a Fitch Ratings hitelminősítő pénteken
piaczárás után negatívról stabilra módosította, ez a kedvező hír árazódott be a
hétfői kereskedésben.
A Mol árfolyamának emelkedését segítette az is, hogy az
OPEC+ csoport a hétvégén az olajkitermelés visszafogásáról döntött, fontos
tétel, hogy Szaúd-Arábia júliusban napi 10 millióról 9 millió hordóra
csökkentette a várható nyersanyag kibocsátását. Mindez az olajárak növekedéséhez
vezetett, ami segítette a Mol árfolyamát. Az OTP célárfolyamát pedig a JP
Morgan befektetési bank 14 100 forintról 14 900 forintra emelte, az ajánlást
felülsúlyozásra módosította a korábbi semlegesről.
Megjegyezte, a globális részvénypiac vegyes hangulatú volt,
ennek ellenére a BUX jól teljesített köszönhetően a Mol és az OTP
teljesítményének.
- A Mol 50 forinttal, 1,72 százalékkal 2956 forintra
erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. - Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,55 százalékkal 11 030
forintra nőtt, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. - A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,48 százalékkal
411 forintra csökkent, forgalma 218,0 millió forint volt. - A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,40 százalékkal
8690 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. - A BUMIX 3286,20 ponton zárt hétfőn, ez 15,22 pontos, 0,46
százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
