BUX 138740.15 -0,75 %
OTP 45610 -0,44 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mínuszban zárt a BUX, nagyot esett az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 231,13 pontos, 1,00 százalékos csökkenéssel, 22 940,84 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

2016. február 24. szerda, 18:11

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX még az 1 százalékos esésével is felül tudta teljesíteni a nyugat-európai piacokat, amelyek általában mínusz 2-3 százalékos eséssel zártak. Az elemző szerint a BUX esését a Richter 0,40 százalékos emelkedése tudta ellensúlyozni. A vezető részvényekkel kapcsolatban kiemelte, hogy az OTP szenvedte el a legnagyobb zuhanást, a Mol pedig a hajnalban megjelent gyorsjelentése nyomán veszített 1 százalékot az értékéből.

Daróczi Andor, az MKB Bank Alapkezelő vezérigazgató helyettese az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: a Budapesti Értéktőzsde negatív hangulata az európai börzék negatív hangulatával magyarázható. A nyugat-európai börzéken a nap végére már mínusz 2,5-3 százalékos esés volt tapasztalható, ehhez képest a BUX teljesítménye akár még jónak is tűnhet - mondta Daróczi Andor.

Arra is rámutatott, hogy a vezető részvények közül a Mol állt a figyelem középpontjában, ugyanis a cég szerda hajnalban tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését. A gyorsjelentésben a jelentős eszközleírások miatt a cég az eddigi legnagyobb negyedéves veszteségről adott számot, Daróczi Andor szerint azonban az eszközleírásoktól eltekintve a cég eredménye nem volt olyan rossz, ezt tükrözi, hogy a részvények árfolyama csupán 1 százalékot esett.

A Mol 145 forinttal, 1,03 százalékkal 13 885 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 128 forinttal, 2,14 százalékkal 5840 forintra esett, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,97 százalékkal 410 forintra gyengült, forgalma 572,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,40 százalékkal 4970 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1696,46 ponton zárt szerdán, ez 5,84 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet