Nem sokáig tartott az optimizmus a nyugat-európai piacokon, miután alig több mint 1 órán belül néhány index már az előző záróértéke alá esett. Hétfőn a görög tőzsdén nincs kereskedés, holnap azonban már nyitva lesz az athéni börze is. A DAX eddig minimálisan emelkedett, azonban továbbra is a lélektanilag fontos 9000 pontos szint alatt tartózkodik.
A héten több fontos vállalati gyorsjelentés érkezik, de az amerikai és a japán jegybank is kamatdöntő ülést tart. A befektetők a jegybanki eszközvásárlási programokkal kapcsolatos kommunikációra figyelhetnek. A Bloomberg október közepén készített felmérése szerint a válaszadók jelentős része számít arra, hogy a Fed csak jövőre kezdi lassítani a pénznyomdát.
A Thyssenkrupp közel 2 százalékkal esik, miután egy német lap azt állítja az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva, hogy a társaság mégsem értékesíti majd a brazíliai részlegét.
