BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új rekordok születtek Amerikában

Új csúcson zártak a főbb tengerentúli tőzsdeindexek.

2013. május 3. péntek, 22:15

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Dow Jones IA mutató 14 973 ponton, míg az S&P 500 index 1614 ponton fejezte be a napot, egyaránt 1-1 százalék körül erősödve. Mindez azt jelenti, hogy a két mutató új történelmi rekordnak számító záróértékre kúszott. A Nasdaq hasonló mértékben 3379 pontig emelkedett.

Az S&P 500 index az ezredfordulón teljesítette legutóbbi \"százas\" határdöntését, 2000 márciusában zárt ugyanis először 1500 pont fölött. A mutató 1985 novemberében zárt először 200 pont fölött, 1987 elején átvitte a 300-as határt, 1991-ben pedig megvolt a 400 is. Az 1000 pontos mérföldkövet 1998-ban érte el, majd folytatva a gyors gyarapodást, 2000. március 22-én 1500 pont fölött zárt az index. A 2000-es évek gazdasági kihívásai, majd a válság kitörése alaposan lelassította az emelkedést, így ugyancsak rekordnak számító 13 év kellett az 1600 pontos határ eléréséhez.

Az egyes papírok között is lehetett találni rendkívüli elmozdulásokat végző részvényeket. Így például a Linkedln több mint 10 százalékkal zuhant, miután a becslésektől elmaradó árbevételt prognosztizált. A Kraft viszont az elemzői várakozásoknál erősebb eredményszámai hatására szárnyalt.

A korábban záró európai piacokon szintén masszív pluszokkal zárult a kereskedés, a frankfurti DAX több mint 2 százalékkal 8122 pontig, szintén új csúcsra rallyzott.

A részben a zömmel kedvező gyorsjelentési szezon miatt amúgy sem rossz hangulatot már-már ünnepi magasságokba emelte a nap folyamán ismertetett munkaerőpiaci, munkanélküliségi jelentés. Áprilisban a várt 135 ezer helyett 155 ezer új munkahely jött létre az USA mezőgazdaságon kívüli szektoraiban, továbbá a februári és márciusi adatot is felfelé korrigálták, a két hónap összesen 124 ezres pluszt hozott. A munkanélküliségi ráta a várt stagnálás helyett 7,6 százalékról 7,5-re csökkent. A valamivel később ismertetett ISM nem-feldolgozóipari indexe sem tudta elvenni a befektetők vételi kedvét, noha a várakozásaikat nem érte el.

Az árupiacon is fölfelé mozdult el az arany és a nyersolaj irányadó jegyzése. A nemesfém ára hajszálnyival 1469 dollárig nőtt, a WTI viszont több mint másfél százalékkal 95 dollár fölé drágult.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet