Gyakorlatilag a tavalyival teljesen megegyező árbevételről és 5 százalékkal csökkenő EBITDA-ról és nettó nyereségről számolt be az Állami Nyomda első negyedéves gyorsjelentésében. A forgalom mintegy 6 százalékkal elmaradt volna a tavalyitól, azonban két közös vezetésű külföldi leányvállalat is konszolidálásra került a számokban, a Tipodirect SRL és a Direct Services OOD számai azonban ezen a soron segítették a csoportot, a Nyomda a nélkülük elért adatait is közölte a könnyebb összehasonlíthatóság kedvéért.
A fő üzletágak közül a biztonsági termékek és megoldások árbevétele 7 százalékkal esett, elsősorban az adó- és zárjegyek, valamint a visszaeső autóeladások miatt a forgalmi engedélyeket érvényesítő címkék eladásainak csökkenése miatt.
A kártyagyártás és megszemélyesítés üzletág gyakorlatilag stagnál, míg a nyomtatványok gyártása megszemélyesítése, adatfeldolgozás üzletág 17 százalékos növekedést produkált. Ez jórészt a konszolidáció következménye.
A hagyományos nyomdatermékek értékesítéséből származó forgalom jelentősen esett, de nagysága már amúgy is marginális a Nyomda üzletei között.
Jelentősen nőtt az exportbevételek aránya, már az összbevétel 19 százalékát tette ki a tavalyi 10 után. Az EBITDA csökkent, a 447 millió forint 22 millióval alacsonyabb a tavalyinál. A mérleg szerinti eredmény 6, az üzemi nyereség 11 millió forinttal marad el az egy évvel korábbitól. A csoport gyakorlatilag hitelmentes, az idei cél a szokásos jövedelmezőségi szint fenntartása - írta közleményében Zsámboki Gábor vezérigazgató.
