A magyarországi és a külföldi szállodák esetében is a foglaltság visszaesésére számít idén a Danubius-csoport. A magyar házakban drasztikus lesz a foglaltság csökkenése, a menedzsment üzleti terve szerint 63 százalékról 54 százalékosra zsugorodhat. A csoportszintű árbevétel enyhe, 2 százalékos csökkenésére számít a cég vezetése - mondta Deák Imre vezérigazgató a hotellánc rendes éves közgyűlésén. A rendkívüli tételeket nem számítva az üzemi eredmény stagnálására számít a cég vezetése.
A közgyűlésen módosították a csoport alapszabályát is, azt a hatályos törvényekhez igazították. A részvényesek számára intő jel lehet, hogy az alapszabályból kikerült az a kitétel, amely szerint csak úgy lehet a cég részvényeinek tőzsdei kivezetéséről szóló közgyűlési döntést hozni, hogy előzetesen egy befektető ajánlattételi kötelezettséget vállal a BÉT szabályzatának megfelelően. A menedzsment a Budapesti Értéktőzsde szabályzatának való megfeleltetéssel indokolta a lépést.
A Danubius fő tulajdonosa részéről az elmúlt években többször is elhangzott, hogy nem szándékozik a részvényeket kivezetni a tőzsdéről, ennek ellenére időről időre szárnyra kapnak ezzel kapcsolatos találgatások a befektetők körében. Ezt alátámaszthatják a nagytulajdonos CP Holdings folyamatos részvényvásárlásai is - tavaly 2 százalékkal növelte befolyását - valamint a papír jelenlegi nyomott árfolyama is.
A jelenlegi szabályok alapján azonban a kivezetéshez a BÉT szabályzat szerint ajánlatot kéne tenni, mely árfolyamának alsó küszöbe a konszolidált saját tőke kéne legyen, ami meghaladja részvényenként a 6000 forintot is. Ehhez képest jóval kedvezőbb a jelenlegi, 3800 forint körüli áron vásárolgatni.
