A zárószakaszban több mint 151 ezer darab OTP részvényre volt vételi ajánlat a könyvben a napi maximumon, a végső, 2581 forintos árfolyam 13,2 százalékkal magasabb a tegnapi zárórnál. A bankpapír egész nap felfelé menetelt, gyakorlatilag visszaesés nélkül. A jókedvet meglapazhatta a reggeli hír, miszerint már megkapta az olcsó állami forrás első részlteét a bank.
Brókerek elmondása szerint jellemzően nagy külföldi intézméyni ügyfélkörrel rendelkező brókercégek megbízásai hajtották a papír árát felfelé. Vélhetően nem csak a kedvező nemzetközi hangulat, hanem a hosszú hétvége előtt lezárandó short pozíciók is öntötték az oljata a tűzre, a pénteki nap talán nyugisabb lesz egy kicsit az amerikai piacok zárvatartása miatt.
A 27,5 milliárd forintos OTP forgalomnak nyomába sem ért a többi papír, de emelkedésben sem nagyon. A Mol 11 310 forinton stagnált, a Magyar Telekom szerény emelkedést követően 592 forinton búcsúzott.
A kicsik közül hatalmasat ugrott a Rába és a Synergon, az egyik független magyar brókercég mindkét papír árát felrántotta, majd jelentős tételek vásárolt össze belőlük. A gépipari részvény 639 forinton (plusz 12 százalék), a rendszerintegrátor 477 forinton (plusz 8 százalék) zárt.
