Március végéig a cseh és a szlovák piac kivételével mindenhonnan visszavonul, közleménye szerint csak időlegesen az AAA Auto - jelentette be a társaság, egyidejűleg pocsék negyedik negyedéves adatainak közzétételével.
A használtautó kereskedő cég a tavalyi évet 15,2 millió eurónyi EBITDA veszteséggel zárta, ebből a jelentés szerint 10,4 millió eurónyi volt a megszűntetett tevékenységekkel kapcsolatos leírások. A nettó veszteség 28 millió euró lett, amiből 12,3 millió eurónyit tettek ki a leírások.
Azt, hogy a hazainak számító cseh és szlovák piacon egyáltalán folytatja tevékenységét a megtépázott autókereskedő annak köszönhető, hogy ezek felülteljesítették eladásokban és nyereségességben is a többit.
A magyar tevékenység időleges megszűntetését tegnap határozta el a cég igazgatósága, tekintettel a romló makrohelyzetre és a kereslet drasztikus visszaesésére. A Budapesti Értéktőzsdéről nem tervezik a részvények kivezetését és 2-3 éven belül a magyar használtautó piacra is visszatérnének. Ennek persze szerintünk két feltétele is van, az egyik, hogy legyen magyar használtautó piac és persze legyen AAA Auto.
A cég közleménye szerint Romániában egy hónappal ezelőtt szerződést írt alá egy helyi partnerrel, a SIXT New Kople nevű céggel vegyesvállalat létrehozásáról. Ebben a cégben az AAA Autonak 5 százaléka lesz, de opciója lesz további 44 százalék megvásárlására. Lengyelországból már tavaly júniusban kivonultak
