A hír nem meglepetés, hiszen a szerződés bontás tényét már májusban bejelentették. Az ügy előzménye, hogy a magyar cég az amerikai társaság termékei mellett tavasz óta a kínai Huawei által szállított eszközöket is forgalmazza. A hírek szerint a gond az volt, hogy a távol-keleti társaság által szállított eszközök állítólag minőségben felveszik a versenyt a konkurens Cisco termékeivel, ám áruk jóval alacsonyabb azokénál. Ennek oka azonban az amerikai cég szerint elég prózai, a Huawei állításuk szerint egyszerűen ellopta a Cisco technológiáját, dollármilliárdokat spórolva ezzel a fejlesztésen. Az ügyben per is indult, amit később ejtettek, miután a Huawei elismerte a lopás tényét és átírta a kifogásolt részeket.
Az ügy kapcsán akkor Molnár Zsolt, a Synergon kommunikációs igazgatója úgy nyilatkoztt a NAPI Gazdaságnak, hogy nem a Cisco-eszközök helyettesítésére, kiváltására vettük fel kínálatunkba a Huawei-termékeket, hanem azokkal párhuzamosan, azok alternatívájaként szeretnénk kínálni őket, ráadásul elsősorban Magyarországon kívül. A piac elég nagy ahhoz, hogy mindkét cég termékei elférjenek rajta; a Cisco-eszközöknek megvan a kialakult vevőköre, amin a Synergon sem változtatna, de a Huawei-en keresztül új ügyfélkört szólíthatnánk meg - tette hozzá Molnár.
A nagy kérdés az, hogy a Ciscóval kötött megállapodás felmondása pontosan mit is takar, hiszen a partneri státusz azért megmarad. Ugyanis a Cisco hálózati kommunikációs eszközei szállításából és beszereléséből származik a Synergon Rt. árbevételének és fedezetének jelentős része, azt így méh nem tudni a gazdálkodást mennyiben befolyásolja majd mindez.
