A NAPI Gazdaság cikke
Idén a forint feltehetően gyengül az euróval szemben, mivel a piac szerint a tavalyinál nagyobb kamatcsökkentésre kell számítani – derül ki a Bloomberg elemzői felméréséből. Ez a forint jelentősebb gyengülését okozhatja. Az idei kamatcsökkentés összmértékéről a hírügynökség nem ejt szót. A NAPI Gazdaság által megkérdezett szakértők sem fogalmaznak meg ezzel ellentétes véleményt, ám kamatvárakozásaikat tekintve nem jósolnak nagyobb vágást, mint tavaly. Lapunk kamatvárakozási felmérése szerint a magyarországi elemzők 2005 végére 8–8,5 százalékos kamatszintet várnak, ami 100–150 bázisponttal alacsonyabb a jelenleginél. Egy éve 12,5 százalék volt az irányadó kamat mértéke, így tavaly összesen 300 bázispontot vágott a jegybank hét lépésben.
Általánosan elterjedt vélemény a piacon, hogy az idén a forint gyengülésére lehet számítani, kérdés, hogy ez agresszíven vagy folyamatosan megy végbe, valamint a gyengülés mértéke sem mindegy – vélekedik Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője. Az elemző úgy véli, hogy három hónapos távlatban nem várható drasztikus gyengülés, egyelőre kitartani látszik a regionális optimizmus, illetve az eddigiekhez képest a globális feltételekben sem néz ki nagyobb változás – kérdés persze, miként festenek az egyensúlyi mutatók. A tavaly decemberi államháztartást, úgy tűnik, rendbe hozta a PM, ám megfigyelők szerint ennek ára lesz, tavasszal ugyanis ki kell fizetni a visszatartott áfát, valamint az egyéb bent tartott pénzeket, aminek nyomán nem kizárt, hogy korrigálni kell az idei deficit mértékére adott várakozásokat, s ez semmiképpen sem a bizalmat erősítő lépés lenne.
A forint 8-8,5 százalékos kamatszintnél kezdene enyhén gyengülni – vélekedik Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Nagyobb mértékű gyengülés hirtelen, nagy vágás esetén következhetne be, ám ennek sok értelme nincs, mivel a jól jósolható pánik miatt hamarosan nagyot kéne emelni. Drasztikusan rossz makroadat is kiválthatná a forint határozottabb gyengülését.
