Az öreg kontinensen a bankszektor húzta az indexeket, az Allianz ugyanis remek számokkal rukkolt elő, elsősorban megtért bárányának a Dresdner Banknak jóvoltából. A Crédit Suisse továbbra is az egy nappal korábbi jó gyorsjelentésének eredményéből emelkedett, míg az RWE AG azzal vonzotta a befektetőket, hogy megszabadul 50 százalékos Heidelberg Druck pakettjétől; ez utóbbi részvény árfolyama több mint 10 százalékkal esett vissza. A BMW stagnált annak ellenére, hogy a német autószektor egyetlen jól szereplő tagja az adatok szerint, az Adidas-Salomon azonban meggyőzte a befektetőket a megemelt nyereségvárakozásával. Londonban korántsem szerepelt jól a bankszektor, a Royal Bank of Scotland (RBS) részvénykibocsátással kombinált 10 milliárd dolláros akvizíciója ugyanis alaposan ráijesztett a befektetőkre. Az EasyJet a profitriadójának köszönhetően zuhant mélyre, a Footsie lejtőre kerülését azonban megakadályozta a Vodafone papírja, illetve leányvállalatai, akik figyelemre méltó nyereséggel zárták a negyedévet.
