Semmi nem rendíthette meg a forint euróval szembeni árfolyamát kedden. Az euró egész nap a 251-252 forint közötti sávban maradt, s a forgalom sem volt egetverő. A délelőtti órákban néhány pozíciózárásnak köszönhetően erősödött ugyan az európai közös valuta, de hamar vissza is tért korábbi pozíciójába a jól sikerült állampapír-aukció következtében. A délutáni 251,30 forintos árfolyam (mely kereken 11 százaléknak felel meg az intervenciós sáv erős oldalán) némileg ugyan erősebb az egy nappal korábbi szintnél, ám az eltérés nem jelentős. A dollár árfolyama a nemzetközi piaci hatások nyomán délutánra a 208- forintos szint alá süllyedt, ami több mint két forintos mérséklődést jelent.
