Hiába emelkedtek a nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, a BUX egész nap süllyedt és végül közel egy százalékos mínuszban állapodott meg; az irányadó mutató ezzel 1,3 százalékkal csökkent a múlz pénteki szintjéhez képest. A nyolcmilliárd forintos forgalomból a jól megszokott forgatókönyv szerint ismét az OTP szakította ki a legnagyobb szeletet, a hitelintézeti részvény 1,7 százalékot veszített értékéből és 4 095 forinton zárt. A Mol árfolyama alig 0,3 százalékkal esett vissza, fél ötkor 7 7775 forintot ért az olajpapír. A nap vesztese a blue chipek közt a Matáv lett, amelynek jegyzése 2,7 százalékkal 894 forintra esett vissza, pedig a távközlési papír egy hónapja nem járt a 900 forintos szint alatt. A Richter ezzel szemben remekelt, 1,4 százalékkal növekedve 22 400 forinton állapodott meg. Az Antenna folytatta a rohamot, újabb három százalékkal erősödve, míg a Humet több mint hat százalékkal emelkedett a közgyűlés miatt elrendelt felfüggesztés előtt. Az E.On tulajdonban lévő Dédász-, Édász- és Titász-részvényeket is felfüggesztették néhány órára, amíg a tulajdonos bejelentette a papírok tőzsdei kivizetését. A Titász ugyan stagnált, a másik két részvény árfolyama azonban meredeken megindult felfelé.
