BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Erős áprilist zárt a Footsie

Hiába csökkent - igaz csak minimálisan - szerdán a FTSE-100 index, ennek ellenére áprilisban a legnagyobb havi emelkedését produkálta az elmúlt öt és fél évben. A CAC-40 emelkedett, a DAX fél hétkor pluszban állt.

2003. április 30. szerda, 18:38

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vezető londoni mutató minimális 1,8 pontos csökkenéssel 3 926,0 ponton zárt, ám így is 8,7 százalékkal növekedett március végéhez képest, amire utoljára 1997 szeptemberében volt példa. Az indexet a gyógyszerágazat papírjai tartották fenn, miután az AstraZeneca és a GlaxoSmithKline első negyedéves eredményei is felülmúlták az elemzői várakozásokat. Előbbi papírjának árfolyama 3,3, utóbbié pedig 2,0 százalékkal emelkedett. Párizsban az Aventis részvénye a kezdeti esés után hízásnak indult és végül 3,7 százalékos pluszban állt. A cég forgalma és nyeresége ugyan csökkent az elmúlt negyedév folyamán, ám ez jórészt az egyszeri tételeknek volt köszönhető; a vállalat pedig továbbra is rendkívül bizakodó az idei teljesítményét illetően. A Cap Gemini, IT-tanácsadó részvénye pedig 4,5 százalékkal nőtt annak ellenére, hogy a cég forgalma az "erős eurónak köszönhetően" 17 százalékkal esett vissza, igaz az elemzők is ennyire számítottak. A CAC-40 végül 0,4 százalékos pluszban 2 953,7 ponton zárta a napot.
A frankfurti tőzsdén az Infineon papírja volt az egyik legnagyobb forgalmú, ám mégsem örülhetett a sikernek, hiszen árfolyama közel hat százalékkal esett vissza. A vállalat ugyanis újabb létszámleépítésekre készül és 700 millió euró értékben készül piacra dobni - később részvényre váltható - kötvényeket pénzügyi gondjainak enyhítésére. A Deutsche Bank papírja viszont szárnyalt a veszteséggel zárt negyedévről szóló jelentés ellenére is, ugyanis csökkent a cég rossz hiteleinek állománya, ráadásul úgy tűnik, túl van a társaság a gyenge gazdasági környezet miatti mélyponton. A frankfurti DAX fél hétkor 0,8 százalékos pluszban volt.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet