A BorsodChem (BC) mai közgyűlésén a részvényesek 89,18 százaléka jelent meg. A részvényesek egyhangúlag fogadták el az igazgatóság előterjesztéseit, így a 220 forintos osztalék kifizetésére vonatkozót is. A BC tavalyi adózott eredménye IAS szerint 12,29 milliárd, magyar számviteli szabvány szerint pedig konszolidáltan 9,7 milliárd forint volt. A közgyűlés számos ponton módosította a társaság alapszabályát, ezek között talán a legfontosabb, hogy tőzsdei kivezetéshez nem szükséges közgyűlési jóváhagyás, ezt a jövőben egy 75 százalékos részvényes nyilatkozatával kezdeményezheti.
A részvényesi összejövetelen üde színfoltot jelentett, hogy megjelent a Mol-közgyűléseken megismert Zelena János kisbefektető, aki keményen kiállt a BC dolgozók drasztikus béremeléséért. Előterjesztését a közgyűlés nem támogatta.
A közgyűlés visszahívta az igazgatóságból és a felügyelő bizottságból az orosz tagokat. Az igazgatóság tagja lett ugyanakkor Bartha Ferenc, korábbi MNB-, jelenlegi IEB-elnök, valamint Christoph Herbst osztrák jogász. Az fb-be Christian Riener, a VCP és a CE Oil egyik cégvezetője került be új tagként.
