A PSA Peugeot-Citroen Szlovákiában építi meg évi 300 ezres kapacitású új összeszerelő üzemét, amely 2006-ban kezdi meg működését. A Napi Gazdaság korábbi értesülései szerint 700 millió eurós beruházásról van szó, lehetséges helyszíneként előzetesen Magyarországot is emlegették.
A szombathelyi 500 fős leépítés után a Philips győri LCD-monitorgyárában a tervek szerint hamarosan 400 fős létszámbővítés lesz. Tegnap Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára úgy nyilatkozott, hogy a minisztérium támogatja, hogy a szombathelyi dolgozók egy része itt kapjon munkát.
A tárgyalások már megkezdődtek, aminek eredménye éppen a 400 fő, hiszen egy nappal korábban ennél 100 fővel kisebb volt a keretszám. A FMM egyébként tavaly mintegy 60 millió forinttal hozzájárult a gyárbővítéshez.
Idehaza a vártnál jóval alacsonyabb, a novemberi 4,8 százalékkal megegyező lett a decemberi év/év infláció, ami 2002 egészére 5,3 százalékos éves átlagot jelent. Ez belül van az MNB 5,5 százalékos célkitűzésén. A tizenkét havi árváltozás januárban volt a legmagasabb (6,6 százalék), míg augusztusban a legalacsonyabb (4,5 százalék). Az éves 5,3 százalékos átlagos fogyasztóiár növekedést alakító termék- és szolgáltatás csoportok árváltozása jelentősen szóródik: csökkentek a tartós fogyasztási cikkek árai (az év során minden hónapban 100 százalék alatt volt a tizenkét havi index), s átlag alatti volt az árnövekedés a ruházkodási cikkek és az egyéb cikkek, üzemanyagok termékcsoportokban. A legnagyobb mértékű áremelkedés a szeszes italok, dohányáruk csoportban (9,7 százalék) következett be, az átlag felett drágultak a szolgáltatások (6,4 százalék), valamint kis mértékben a háztartási energia (5,5 százalék), és az élelmiszerek (5,4 százalék).
Az elmúlt napok mínuszai miatt alatt minden eddiginél több földgáz fogyott Magyarországon. Az ország teljes energiaellátásának 39 százalékát fedezte a földgáz, ugyanez Ausztriában csak 23 százalék, Lengyelországban pedig mindössze 11 - tudósít a Népszabadság mai száma. Ez az arány csak Hollandiában nagyobb, de ott jóval magasabb a saját termelésű gázkitermelés.
A nemzetközi átlaghoz képest túl nagy a földgázfogyasztás, hiszen az európai országok többségében 25 százalék alatti a gáz részaránya. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy korábban jóval nagyobb -a felhasználás közel fele - volt a hazai kitermelés részaránya, és az import szovjet gázért sem kellett piaci árat fizetni. Az így viszonylag olcsó erőforrásnak számító a földgáz ezért széles körben terjedt el, Magyarországon 92 százalékos a vezetéskes földgáz kiépítettsége. Ráadásul az elmúlt években az ország legtöbb szenes villamos erőműve megszűnt, és helyüket gáztüzelésű erőművek foglalják el.
Több mint duplájára növelte nyereségét a negyedik negyedévben az Intel Corp., köszönhetően a várakozásoknál nagyobb árbevételnek, ezen belül a drágább félvezetők forgalmának. A világ legnagyobb chipgyártója a New York-i zárás után jelentette be, hogy a negyedik negyedévben 1 milliárd dollár nettó profitra tett szert - részvényenként ez 16 cent - , szemben az egy évvel korábbi 504 millióval, illetve 7 centtel. Az árbevétel 7 milliárd dollárról 7,2 milliárdra kúszott fel. A vállalat ugyanakkor bejelentette, hogy az idén csak 3,5-3,9 milliárd dollár közti összeget költ beruházásokra, ellentétben a az idei 4,7 milliárddal. Az első negyedévben 6,5 milliárd-7milliárd dollár közti árbevételre számítanak, ez a visszaesés normálisnak számít az iparágban ebben az időszakban.
Tovább emelkedett az olaj ára, miután George Bush amerikai elnök kemény hangú üzenetben szólította fel Irakot, hogy adjon számot tömegpusztító fegyvereiről. Katonai szakértők egy esetles támadást február elejére teszik.
Az emelkedést némileg fékezte, hogy Szaúd-Arábia bejelentette növeli exportját, ha gondok lesznek az ellátással. Az általános hangulaton azonban ez sem tudott változtatni, hiszen a háborús fenyegetés mellett a venezuelai olajtermelés csökkenése is komoly gondot jelent. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára a februári határidőre hordónként 41 centtel 30,61 dollárra nőtt, ami két nap alatt közel egy dolláros drágulást jelent.
Házkutatást tartottak tegnap a Reemtsma dohánygyár hamburgi irodáiban a német vámosok, akik az Irakba, illetve Németországba irányuló állítólagos cigarettacsempészet ügyében nyomoznak - adta hírül a BBC News. A vizsgálat kiterjedt egyes magánlakásokra is. A brit Imperial Tobbacóhoz tartozó Reemstma Magyarországon a debreceni dohánygyár tulajdonosa.
Az Imperial Tobacco ma kiadott közleménye hangsúlyozza, hogy sem a Reemtsma, sem az anyacég egyetlen alkalmazottját se tartóztatták le és a cég nem ad el cigarettát Iraknak. Az ENSZ-embargó értelmében Irak csak engedéllyel szerezhet be bizonyos fogyasztási javakat, köztük a cigarettát, a nyomozást megalapozó értesülések szerint azonban 2000-ben például 17 millió szálat csempésztek az országba, 270 ezer dollár értékben.
