Az európai tőzsdék a reggeli nyitáskor jelentős veszteségeket szenvedtek el a kenyai bomba- és rakétatámadás hírére, ám a tegnapi váratlanul jó amerikai makroadatok (valamint a New York-i tőzsdék jelentős szerdai emelkedése) elűzte a felhőket a befektetők feje fölül. A legtöbb szektorban emelkedtek a részvények, kivételt talán csak a gyógyszerágazat jelentett, mivel a Lehman Brothera a Bayer, az ABN Amro pedig az Aventis papírját minősítette le. Ez utóbbi azonban ennek ellenére is 0,5 százalékkal emelkedett, miután a cég bejelentette, hogy kiárusítaná 25 százalékos érdekeltségét a francia vegyipari Rhodiában, cserébe pedig sajátrészvényt vásárolna vissza. A Rhodia papírja 14 százalékkal növelte értékét a hír nyomán.
Az adósságokkal küszködő France Télécom bejelentette, hogy a cég közel 20 000 dolgozójának int búcsút a következő három év során, főleg idő előtti nyugdíjazással. A cég részvényének árfolyama a költségcsökkentő intézkedés hírének hatására 13 százalékkal tornázta feljebb magát. A MobilCom részvénye viszont 3 százalékkal esett, miután a cég közel tízmilliárd eurós leírásra kényszerült a harmadik generációs mobiltávközlési beruházásai után, így a leírással érintett harmadik negyedévben 2,9 milliárd euró veszteséget hozott össze.
A terrortámadások ellenére is megugrott az idegenforgalmi szektor, köszönhetően Európa legnagyobb utazási irodájának, a TUI-nak, akinek harmadik negyedéves üzemi eredménye a tavalyi 485 millió euróról 509 millió euróra javult.
A Munich Re papír árfolyama több mint 4 százalékkal esett, annak ellenére, hogy a harmadik negyedévben a várt 1,1 milliárd euró helyett csak 859 millió euró veszteséget halmozott fel, jórészt a tőzsdei árfolyamesések nyomán szükségessé vált részesedés-leírások miatt és egyúttal közölte, hogy éves profitja várhatóan meghaladja majd a tavalyi, negyedmilliárd eurót.
