BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

ESTI ÖSSZEFOGLALÓ

Európában szerdán a vezető indexek komoly nyereséggel zárták a napot, főleg a tengerentúli makroadatoknak köszönhetően. A FTSE-100 1,8, a CAC-40 3,1 százalékkal emelkedett; a frankfurti DAX háromnegyed nyolckor 4,6 százalékos előnyt produkált. New Yorkban a Dow Jones és a S&P-500 2,8, a Nasdaq pedig 3,0 százalékkal erősödött.Szerdán a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe 20,17 ponttal, vagyis 0,25 százalékkal emelkedett és 8 022,85 ponton zárt.

2002. november 27. szerda, 19:45

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vezető részvények árfolyamváltozásai kiegyenlítették egymást, a Matáv 2,2, a Mol pedig 0,5 százalékkal növelte értékét, míg az OTP 0,1, a Richter viszont 1,9 százalékkal esett.

Az Ecostat legfrissebb, novemberi felmérése alapján mind a kis- és középvállalati, mind a nagyvállalati szektor bizalma csökkent. E mögött - az intézet szerint - a világgazdaság elhúzódó depressziója áll, amit a 2001. végén indított "anticiklikus" gazdaságpolitika csak részben tudott kompenzálni. A TOP-100 nagyvállalati konjunktúra-index 51, a kis- és középvállalati konjunktúra-index pedig 42,2 százalék lett.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) fél órára felfüggesztette az RTL Klub és a tv2 műsorát, a két csatornán futó valóságshow-kban - a Való Világban és a Big Brotherben - bemutatott, nem elfogadható szexuális jelenetek miatt - írja a Népszabadság.

A PanTel immár partnerei bemenő forgalmát is le tudja bonyolítani, s a cég már lefoglalta a 888-cal és 887-tel kezdődő hat, illetve hétjegyű, összesen mintegy 120 telefonszámot. A távközlési társaság egyébként az új Auchan-áruházaknak is szolgáltat majd.

Az idei első tíz hónap konszolidált árbevétele alapján - ide számítva a reggeliző pelyheket is - 14 százalékkal növelte forgalmát a Nestlé Hungária Kft., amely ezzel 43,7 milliárd forintot ért el. (A társaság egyébként - az állateledel-gyártásból származó bevételt is számolva - 41 milliárdos forgalmat ért el október végéig, ami 12 százalékos növekedés.)

A belföldön a piac meghatározó szereplőjének számító Délhús Rt. már az idén készen állna a 2004-re várható EU-csatlakozásra. A cég idei nettó árbevétele várhatóan 20 milliárd forint lesz, ami megegyezik a tavalyival.

Bár a piac nagyobb arányú mérséklésre számított, a lengyel jegybank pénzügypolitikai tanácsa szerdán mindössze 0,25 százalékponttal csökkentette a kamatokat. A tanácsülés után kiadott közlemény szerint ezentúl az irányadó 28 napos repokamat 6,75 százalékos, a lombardkamat 8,75 százalékos, a leszámítolási ráta 7,50 százalékos, a betéti kamat pedig 4,75 százalékos. A tanács fenntartotta a pénzpolitika semleges irányát.

A vállalatot sújtó veszteségek miatt a Saab 1300 fővel - mintegy 20 százalékkal csökkenti trollhattani üzemének létszámát. A leépítés csak a kezdet, a hatékonyságnövelő, és költségcsökkentő program eredményeit pedig már jövőre várják a General Motorshoz tartozó svéd autógyárnál.

A hatodik legnagyobb brit bank, az Abbey National profitriadót fújt, ráadáasul közölte, hogy csökkenti az osztalékot, miközben negyedmilliárd fontot pumpál skót életbiztosítási cégébe.

A Deutsche Telekom AG (DT) arra számít, hogy az idén T-Mobile részlege lesz a csoport növekedésének motorja, ugyanis a készpénz-fejőstehénnek tartott vezetékes üzletág teljesítménye a várakozások szerint a második félévben is csak stagnál.

Az Egyesült Államok gazdasági fellendülése jelentősen lelassult októberben, illetve november elején - áll az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed úgynevezett Beige Book-jában. Az idén utoljára megjelenő gazdasági helyzetjelentés szerint a lassulásért elsősorban az üzleti befektetések hiánya és a termelés visszaesése felelős, ugyanakkor azt sugallta: 2003 a gazdasági fellendülés éve lesz.

Ami a napvilágot látott makrohíreket illeti, októberben a személyes kiadások 0,4 százalékkal nőttek az Egyesült Államokban, szemben az elemzők 0,3 százalékos várakozásával és szeptemberi 0,4 százalékos csökkenéssel. A személyes jövedelmek viszont mindössze 0,1 százalékkal nőttek, összhangban az elemzők prognózisával. A szeptemberi növekedés 0,4 százalék volt. A Michigan Egyetem által számított fogyasztói bizalmi index novemberi értéke 84,2 pont lett a múlt havi 80,6 pont után; az elemzők viszont 85,0 pontra számítottak, miután ennyi lett a két héttel ezelőtti előzetes felmérés eredménye. A tartós fogyasztási cikkeket célzó megrendelések októberben 2,8 százalékkal nőttek, messze felülmúlva az elemzők 1,5 százalékos várakozását. A közlekedési eszközök nélkül számított magindex 2,4 százalékkal hízott, szemben az 1,1 százalékos elemzői várakozással.
A feldolgozóipari termelés ismét növekedésnek indult az Egyesült Államokban, legalábbis erre utal Chicago körzetének beszerzési menedzserindexe. A mutató novemberi értéke 54,3 pont lett, szemben az októberi 45,9 pontos értékkel, illetve az elemzők 48,6 pontos várakozásával. A kibocsátás csökkenését/bővülését az 50 pontos határ jelzi.

Két éve nem látott ütemben, éves szinten 0,8 százalékkal növekedett az év harmadik negyedében a brit gazdaság. A bíztató adatok fényében a brit statisztikai hivatal az éves növekedési előrejelzésén is javított, így az eredeti 1,7 százalékos bővülés helyett immár 1,8 százalékra számítanak.

A portugál kormány újabb feltételekkel állt elő az EU-integrációval kapcsolatban. A külügyminisztérium szóvivője szerint még a 10 új tag csatlakozása előtt kell megoldást találni a mezőgazdasági támogatásoknál megfigyelhető egyensúlytalanságokra.

Az Európai Unió arra kérte Gibraltárt, hogy változtassa meg a külföldi befektetések számára igencsak vonzó adórendszerét. A brit kolóniának minősülő Gibraltáron a helyi cégeknek 35 százalékos adót kell fizetniük. Ezzel szemben a gibraltári székhelyű külföldi cégekre ez az adókötelezettség nem vonatkozik. Ha ezek a vállalkozások Gibraltár határán kívülre is nyújtanak valamiféle szolgáltatást, akkor csak jelképes éves díjat kell fizetniük adóként.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet