A hazai blue chipek közül a Mol 35, a Matáv 35, a Richter 140, az Egis pedig már 680 forinttal múlta felül pénteki záróértékét; az OTP értéke azonban 5 forinttal csökkent.
Mind az euróval, mind a jennel szemben három heti csúcsra erősödött délelőtt a dollár. Az amerikai fizetőeszközből jelenleg 0,9949-et kell fizetni az euró egy egységéért, a jen/dollár árfolyam pedig 123 fölé kapaszkodott.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt ötmillió forintos bírságot vetett ki a Matáv Rt.-re.
Megközelítőleg 200 millió eurós bevétellel számol a DSK Bank 80 százalékának privatizációjá kapcsán a bolgár kormány - jelentette be az illetékes bolgár miniszter. A DSK Bank privatizációjára hivatalosan eddig egyedül az OTP jelentkezett.
A Malév Rt. szerdáig összesen 10 párizsi járatát törli a francia légiirányítók sztrájkja miatt - közölte az mno.hu az MTI-re hivatkozva.
Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi elnöke szerint New York a legesélyesebb arra, hogy 2012-ben a nyári olimpia házigazdája legyen, hiszen egyfelől az a világ legismertebb városa, másfelől - a terrortámadások okán - humanitárius okok is mellette szólnak - írta az Index az MTI-re hivatkozva.
A szervezők az elmúlt hétvégén mutatták a Kongresszusi Központban a második, Westel Reklámzabálók Éjszakája elnevezésű rendezvényt. A reklámszakma évente megtartott egyik legnagyobb - több mint két évtizede, Franciaországból elindult - budapesti eseményén két reklámügynökség, az Akció és a Cre-action részesült elismerésben.
Románia is ragaszkodik a pálinka márkanévhez, és az ország EU-főtárgyalója, Vasile Puscas már meg is kongatta a vészharangokat: a magyarok meg akarják szerezni a pálinka monopóliumát. Több központi román lap beszámolt arról, hogy az Európai Unióval folytatott tárgyalások során Magyarország magyar nemzeti termékként szeretné elismertetni a különböző gyümölcsökből kétszeres lepárlással előállított és pálinka néven forgalmazott alkoholos italokat.
A már lassan megszokottá váló csökkentések után a Mol Rt. - a nemzetközi jegyzésárak növekedésére, illetve a forint dollárhoz viszonyított, kismértékű gyengülésére hivatkozva - szerdától emeli az üzemanyagok árát. A benzin literenkénti ára 2, a gázolajé pedig 3 forinttal lesz magasabb.
Úgy tűnik a magyar mobilszolgáltatók a mozgóképes megoldásokkal kívánják magukhoz láncolni a fogyasztókat: a Pannon GSM vasárnap indította be új, televíziós adást a mobilkészülékre áttevő szolgáltatását, a Westel-előfizetők pedig mától küldhetnek rövid videofájlokat MMS-ben, vagy e-mailben.
A jelek szerint a dánoknak jót tett, hogy egyelőre nem mondtak le a dán koronáról az euró javára: 2004-ben az EU tagországaiban kétszer akkora lesz a munkanélküliség, mint Dániában.
Pedro Solbes tovább szigorítaná a Romano Prodi, európai bizottsági elnök által többször élesen kritizált Növekedési és Stabilitási Paktumot, az Európai Bizottság (EB) gazdasági és pénzügyi biztosa - közölte a Financial Times információját az AFP hírügynökség. Solbes szerint a jövőben a túl nagy államadóssággal rendelkező országokat is szankcionálni kellene.
A tartományi inflációs adatok átlagából előzetesen számított német fogyasztói árnövekedés a vártnál jóval alacsonyabb volt novemberben. A fogyasztói árak várhatóan 1,1 százalékkal növekednek éves alapon, szemben az elemzők által várt 1,4, illetve az októberi 1,3 százalékkal. Októberhez képest az infláció 0,4 százalékkal csökkent.
A több mint egymillió szavazat alapján készített közvéleménykutatás szerint Sir Winston Churchill, Nagy-Britannia második világháborús miniszterelnöke a 'legnagyobb brit' - közölte a BBC.
A britek többsége szerint nem lehet megbízni abban, hogy a nagyvállalatok vezetői igazat mondanak - derül ki a BBC felméréséből. A megkérdezettek mindössze 17 százaléka hisz a főnököknek, kétharmaduk azonban nem, vagyis még a számviteli botrányok miatt megtépázott tekintélyű könyvelőkben is jobban bíznak a brit polgárok.
