A michigani egyetem által számított fogyasztói bizalmi index novemberi előzetes értéke váratlanul 85,0 pontra ugrott, szemben az októberi 80,6, illetve az elemzők által várt 82,0 ponttal. A megugrást a gazdasági recesszióból való kiút jeleként értékelték a befektetők, és ennek megfelelően vásárlásba kezdtek.
Elbizonytalanította azonban őket a Merrill, amely az Intel-, illetve a J. P. Morgan, amely a General Electric-részvényt minősítette le. A hírek nyomán elsősorban a technológiai papírok árfolyama kezdett el zuhanni, és velük süllyedt a Nasdaq index is, amely ugyan zárásra sokat javított, de nem tudott nyereséggel zárni, nem úgy, mint a Dow Jones, mely a 0,4 százalékos pénteki erősödésével a hatodik nyereséges hetét zárta egyhuzamban.
