Európában szerdán meglehetősen borús volt a befektetők hangulata. Még nyitás előtt keserítette el a brit Cable & Wireless távközlési cég a piacot, mivel az első félévben az egy évvel korábbinál nyolcszor nagyobb 4,5 milliárd font (7,2 milliárd euró) veszteséget szenvedett el, miután le kellett írnia Global adatszolgáltatási üzletágának értékét. A cég papírjának kurzusa több mint 36 százalékkal zuhant. A nap másik vesztese a holland-angol acélipari Corus részvénye volt, mivel a társaság bejelentette, hogy meghiúsulni látszik összeolvadása egy másik brazil céggel, ráadásul sötét képet rajzolt a szektor jövőjét illetően is. A papír értéke 27,3 százalékkal gyengült és magával rántotta a nehézipari szektor részvényeit szerte Európában.
Kellemes meglepetéssel szolgált viszont a vezető európai internet-szolgáltató, a Deutsche Telekomhoz tartozó T-Online, mivel a vártnál nagyobb nyereséget produkált a harmadik negyedévben, így egyre valószínűbb, hogy az idén - történetében először - profittal zárja az évet. Ám hiába volt a jó hír, a Cable & Wireless jelentése mélybe taszította a telekomszektort, így a DT részvényeinek árfolyamát is.
A közös európai tőzsde, a Euronext forgalma az első kilenc hónapban 11,9 százalékkal emelkedtek az elmúlt év ugyanezen időszakához képest, a növekedést rendkívül volatilis piac és nehéz gazdasági körülmények között sikerült elérni. A társaság ráadásul január elsejétől a mostani hét üzletágat összevonásokkal négyre csökkenti: valuta- és klíringügyletekkel, részvénypiacokkal, információs szolgáltatásokkal, valamint a londoni származékos piaccal foglalkozó részlegeket hoz létre a jobb átláthatóság érdekében.
Az idei teljes évre a tavalyihoz képest kisebb nettó eredménnyel számol az RWE AG, Európa harmadik legnagyobb energiaipari vállalatának vezetése. Ezt elsősorban az brit és a cseh akvizíciókkal, illetve azzal magyarázták, hogy az építőipari részlegnél csökken a nyereség. Az első kilenc hónapban a társaság profitja 12 százalékkal, 906 millió euróra esett vissza.
