A piaci értéket tekintve a világ legnagyobb mobilszolgáltatója, a Vodafone Group Plc. az egy évvel korábbinál, illetve a vártnál kisebb veszteséggel zárta az első félévet. A hír jó kedvre hangolta a befektetőket, akik akik arra számítanak, hogy talán véget ér a szektor régóta tartó vesszőfutása. A Vodafone nettó vesztesége 4,34 milliárd fontra, részvényenként 6,41 pennyre rúgott, szemben az egy évvel korábbi 9,74 milliárddal, illetve 14,41 pennyvel. A társaság árbevétele eközben 67 százalékkal 14,9 milliárd fontra hízott; a Vodafone-részvény a nap végére 12,7 százalékkal növelte értékét. A szektor meghatározó szereplői közül a France Télécom papírjának árfolyama 6,7, az Orangé 5,8, míg a Deutsche Telekomé negyed hétig 7,1 százalékkal hízott, de jól szerepeltek a távközlési és mobilberendezéseket gyártó cégek részvényei is, mint például az Alcatel.
Európa harmadik legnagyobb vegyipari cége, a Bayer AG a harmadik negyedévben profitjának növekedéséről számolt be az illatszer divízió eladásának köszönhetően. A társaság nettó eredménye ebben az időszakban 656 millió eurót tett ki, egy évvel korábban még 183 millió euró veszteséget jegyeztek fel. Az elemzői várakozások 726,7 millió eurót prognosztizáltak. A befektetők lelkesedése negyed hétig 6,5 százalékkal emelte a cég részvényének értékét.
A tegnap negyedéves veszteségről beszámoló német Commerzbank AG bejelentette, hogy a költségcsökkentési intézkedései keretében további 2-3 ezer dolgozójától kíván megválni a jövő év folyamán. A hítr azonban nem okozott pánikot, a társaság papírja 2,4 százalékkal emelkedett a frankfurti börzén.
