BUX 140016.13 0,09 %
OTP 46000 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

A délutáni órákban eltérően teljesítenek a nyugat-európai tőzsdeindexek: délután négykor a DAX és a Footsie 0,8 százalékos pluszban volt, a CAC-40 ugyanakkor 0,2 százalékkal gyengült. New Yorkban fél órával nyitás után a Dow Jones 0,5, a Nasdaq 1,0, míg a S&P-500 0,6 százalékkal hízott. A BUX eközben alig 2 pontos süllyedéssel 7 448 ponton állt, a vezető részvények közül csak a Mol gyengült.

2002. november 12. kedd, 16:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A csalódást keltő gyorsjelentést publikáló Egis eddig közel 600 forintot, azaz 4,5 százalékot veszített értékéből. A sajátrészvény-vásárlások szüneteléséről napvilágot látott hír nem használt a Mol-árfolyamnak, a társaság papírjai 80 forinttal hétfői záróértékük alatt forognak, miközben az OTP kurzusa 0,3 százalék körüli veszteséget mutat. Ugyanakkor a cég az októberben kezdődött új 2002-2003-as pénzügyi évében a FÁK piacokon 25 százalék, Kelet-Európában 20 százalék, míg Magyarországon 8 százalék feletti árbevétel növekedést remél.

A Moody's Investors Service nyolc, EU-csatlakozás előtt álló állam hitelminősítésén javított, az érintettek között van Magyarország, Lengyelország és Csehország is. A magyar küladósi besorolás A3-ról A1-re változott.

Az Ecostat ingatlanbarométer indexe 2002 harmadik negyedévében 51,1 százalék lett, az előző negyedévben mért értéknél 2,1 százalékponttal alacsonyabb. A harmadik negyedévi index 5,7 százalékponttal marad el az eddig mért maximumtól. Az ingatlanpiacon az elmúlt másfél évben túlkínálat alakult ki, főként az építmények körében. A piac egyre több szegmense válik telítetté, az ingatlan-beruházások jelentős növelését a jelen gazdasági helyzet nem indokolja. A kialakult helyzet az ingatlan-beruházókat érinti súlyosabban, és a kis- és középvállalatoknak sem kedvez. A forgalmazó cégek is pesszimistábbak, mint az előző időszakban voltak.

Megsértette a Fidesz személyiségi jogát Kovács László - hozta nyivánosságra a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) ítéletét az X-Press. A polgári párt azért perelte be Kovácsot, mert az MSZP elnökeként, a kampányban - véleményük szerint - hamis kijelentést tett.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) keddi sajtótájékoztatóján Farkas László a szövetség nevében elmondta: a költségvetési számok tükrében csökkenni fog az ágazatban dolgozók reálbére. A kormány nem kezdte meg az érdekvédőkkel az oly sokszor ígért társadalmi párbeszédet, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szakszervezetei így a jövő évi bérekhez kapcsolódó alapvető információkat sem kapták meg - áll a szövetség sajtóhoz eljuttatott közleményében.

Az ÁNTSZ számítógépes hálózatára kíírt pályázat feltételeit úgy állították össze, hogy annak csak a Sun cég termékei feleljenek meg - írja a Magyar Hírlap. A szakmai körökben nagy felháborodást keltő kiírást egyoldalúságát a lebonyolító Pénzügyminisztérium is érzékelte, s módosította a pályázat néhány kritikus sarokkövét, ám rossz nyelvek szerint az új kiírás már nem nyíltan, csak burkoltan utal a Sun gépeire.

A LG Electronics és a székesfehérvári Albacomp Rt. közötti, ma aláírt együttműködési megállapodás alapján a dél-koreai cég a városba, a céghez helyezi európai szervizközpontját, ahol néhány 10 fő foglalkoztatását tervezik.

Az előzetes terveknek megfelelően, a Démász Rt. 65, valamint a Dégáz Rt. 35 százalékos tulajdoni hányadával, 4 millió forint törzstőkével megalapították a DL Délalföldi Leolvasó Szolgáltató Kft.-t - jelentette be az áramszolgáltató.

A szlovák központi bank megerősítette, hogy a szlovák korona gyengítése érdekében közvetlen intervenciót hajtott végre a bankközi piacon. Az euró 41,120-as szintjénél kezdték meg a korona-eladást a mai kereskedés elején; ám a jegybank a beavatkozás nagyságrendjét illetően nem közölt adatot.

Szeptemberben a német kivitel értéke 55,0 milliárd euró volt, a behozatalé pedig 44,1 milliárd. Az áruforgalom többlete az augusztusi 7,1 milliárd euróról 10,9 milliárdra nőtt. Elemzők úgy vélekednek az adatokról, hogy az import értéke és a vártnál erősebb növekedése a belföldi kereslet izmosodását jelzi, az export mutatói pedig segítettek fenntartani a növekedést a harmadik negyedben is.

A 3M bejelentette, hogy megállapodást írt alá, hogy megvásárolja a száloptikai berendezéseiről ismert Corning precíziós lencse üzletágát, 850 millió dollárért.

Londonban, a délelőtti kereskedésben 4 százalékkal esett a Reuters Group részvényeinek árfolyama, miután a pénzügyi adat- és hírszolgáltató közölte, hogy eredmény nélkül befejeződtek a Merrill Lynch-csel folytatott tárgyalásai, így kútba esett a mintegy 1 milliárd dollárosra taksált üzlet.

A dél-koreai Daewoo Motor Sales Co. a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 121 százalékkal 24,1 milliárd wonra - 20,24 millió dollárra - növelte nettó profitját.

Az osztrák OMV AG az első 9 hónapban az egy évvel korábbinál 39 százalékkal kisebb nyereségről számolt be, a profit esése felülmúlta a várakozásokat.

Európa harmadik legnagyobb vegyipari cége, a Bayer AG a harmadik negyedben proftjának növekedéséről számolt be az illatszer divízió eladásának köszönhetően. A társaság nettó eredménye ebben az időszakban 656 millió eurót tett ki, egy évvel korábban még 183 millió euró veszteséget jegyeztek fel.

A fotó-óriás Eastman Kodak Co. kedden bejelentette, hogy dolgozóinka 2 százalékától, mintegy 1 300-1 700 főtől válik meg a korábban meghirdetett költségcsökkentési tervek keretében.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet