Az Európai Unió fellebbviteli bírósága megsemmisítette a brüsszeli bizottság döntését, melyben megtiltotta a Schneider Electric számára riválisa, a szintén francia Legrand felvásárlását. A Schneider időközben már meg is állapodott a Kohlberg Kravis Roberts & Co. és a Wendel Investissement SA által alkotott konzorciummal, hogy 3,6 milliárd euró készpénz és 1,5 milliárd eurónyi adósságátvállalás fejében eladja neki a Legrand-t. A szerződésben azonban kikötötták: egy kedvező bírósági döntés esetén a Schneider elállhat az eladástól, jelentős veszteségektől kímélve meg önmagát.
Semmivé vált az ABB piaci értékének közel 50 százaléka, miután a villamosgép-ipari csoport profit warningot jelentett be, s ráadásul közölte, hogy egyesült államokbeli részlege az azbesztperek miatt csődvédelemért folyamodhat - írja a Bloomberg.
Schröder-kancellár tervezett adóemelései a kívánttal ellentétes hatással járnak majd, munkaerőpiaci reformjai pedig nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket - figyelmeztet a hat vezető német gazdaságkutató intézet közös féléves jelentésében. A hat intézet szerint a második negyedévi 0,4 százalék után a harmadik negyedévben 1,4 százalékkal bővül a német GDP, az infláció 1,4 százalékról 1,6 százalékra gyorsul, a munkanélküliek száma 4,05 millióról 4,1 millióra nő. Az idei év egészére 0,4 százalékos GDP-növekedést várnak, jövőre pedig 1,4 százalékot (az áprilisi prognózis még 0,9, illetve 2,4 százalék volt).
A kutatók várakozásai szerint az ECB nem nyúl a kamatokhoz a negyedik negyedévig - tavaly november óta 3,25 százalék az alapkamat - , akkor viszont 25 bázispontos emelésre szánja rá magát. Az eurózóna idei GDP-növekedését 0,8 százalékosra, a jövő évit 1,8 százalékosra teszik.
A 19 milliárd eurós adósságot nyögő Vivendi Universal választhat: vagy megválik üzemi nyereségének harmadát adó érdekeltségétől, vagy szerez négymilliárd eurót, s így megszerzi a többségi részesedést a második legnagyobb francia mobilszolgáltatóban - írja a Bloomberg. Elemzők szerint a Vivendi számára egyfelől igen vonzó lehet a Vodafone Group ajánlata, amely 6,77 milliárd eurót kínál a francia társaság által az SFR mobilszolgáltató anyacége, a Cegetelben birtokolt 44 százalékos pakettért. Másfelől sokat nyom a latban, hogy a mobiltelefon-társaság hozza a Vivendi üzemi nyereségének harmadát, a többségi részesedés megszerzésével pedig évi 850 millió euró cash flowhoz jutna.
A Vodafone nemrégiben többségi tulajdont szerzett Cegetelben, miután összesen 6,3 milliárd euróért kivásárolta a BT Group Plc 26, illetve az egyesült államokbeli SBC Communications Inc. 15 százalékos részesedését. A legnagyobb európai mobilszolgáltató így 56 százalékos tulajdonosává válik a Cegetelnek, amely a második legnagyobb francia mobilszolgáltató, az SFR 80 százalékos tulajdonosa. A Vivendi csak akkor tudja elkerülni, hogy kisebbségbe kerüljön a Cegetelben, ha legalább a Vodafone által a BT-nek ajánlott 4 milliárd eurót kifizeti a brit szolgáltatónak.
Rövid távon nincs napirenden a Richter állami tulajdonú részvényeinek értékesítése - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjújában Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke. A Molra vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: "nincs olyan épeszű igazgatósági tag az ÁPV Rt.-ben, aki felelőtlenül megnyomná a gombot egy rossz tőzsdei árfolyam esetén". Abban is biztos, hogy a kormány, amelynek jogköre az egyedi privatizációról való döntés, nem fogadna be olyan előterjesztést, amely kárt okoz a nemzetgazdaságnak. Az ÁPV Rt. elnöke elmondta, hogy még nem született konkrét döntés egyetlen stratégiai cég jövőjéről sem. Ezeket a döntéseket a kormány hozza majd meg, és az határoz az ÁPV által kidolgozott új vagyonkezelési koncepcióról is.
A MOL Rt. a 2002. augusztus 2-án adott megbízás alapján a 2002. október 15-től 2002. október 21-ig eltelt időszakban 826 500 saját részvényt vásárolt - jelentette be a társaság a BÉT honlapján.
Az alaptőke maximum tíz százalékát képviselő, vagyis legfeljebb 9 millió 840 ezer darab saját részvény vásárlására az igazgatóságnak egy korábbi közgyűlési felhatalmazás alapján van lehetősége (ez egyben a törvényben meghatározott felső korlát is). Korábbi közleménye szerint ezzel a Mol olyan sajátrészvény-állományt hoz létre - idézte akkor a Napi Gazdaság - , amelyet a külföldi tranzakciók során gyorsan és rugalmasan tud felhasználni, és ezáltal tovább javulnak az esélyei a regionális konszolidációs folyamatban. A Mol a vásárlások eredményeképpen máig 4 578 742 darab részvényt szerzett meg, amivel az alaptőke több mint 4,6 százaléka került az olajtársaság tulajdonába.
2002 első nyolc hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 18,0 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,7 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztói árindex 5,5 százalékos növekedése mellett - 11,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette a KSH.
A havi bruttó átlagkeresetet tekintve a versenyszférában 14,0 százalékkal, a költségvetésiben 28,2 százalékkal nőttek a keresetek éves összehasonlításban. Az utóbbi terület magas keresetnövekedési ütemét a 2001. év közben történt központi intézkedések áthúzódó hatása, valamint az idei illetményemelés magyarázza. A költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, közel annyian, mint az előző év azonos időszakában.
Ma hét hete nem látott árszintre esett a kőolaj hordónkénti ára, miután kiderült: az Irak elleni háború közvetlen veszélye egyelőre elhárult. A csökkenés irányába hatott még ezen felül az amerikai kereskedelmi kőolajtartalékok múlt heti tempós növekedése, illetve az OPEC kvótatúllépése. A legfrissebb, jelentős ármérséklő hatást az jelentette, hogy George W. Bush engedményt tett, vagyis az amerikai kormány lemondott arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa közvetlen felhatalmazást adjon Irak megtámadására, ha az ország nem működne együtt a fegyverzetellenőrök visszatérését előíró új határozattal.
A WTI jegyzése tegnap több mint egy dollárral, s ma újabb 23 centtel gyengült, így kedd reggel a szingapúri kereskedésben már csak 28,14 dolláron állt.
Az elmúlt hónapban váratlanul csökkent a francia fogyasztók költekezési kedve: a polgárok az egy hónappal korábbinál 1,2 százalékkal vasároltak kevesebbet, éves összevetésben pedig mindössze 1,5 százalékos növekedés történt. Rövid időn belül ez már a második csalódást keltő franciaországi makroadat: nemrégiben az ipari termelésről derült ki, hogy augusztusban csak alig bővült, így egyelőre nem látszik, mi is hozná lendületbe a gazdaságot.
