Jaksity György a Tőzsde előtt álló legfontosabb kihívások közül ötöt emelt ki: a jogi környezet modernizálása, harmonizáció az Európai Unióval; a hazai tőkepiaci befektetések és a befektetői aktivitás növelése; a Tőzsdén folyó kereskedelem volumenének növelése, új kibocsátók megjelenése; integráció az európai tőzsdékkel; a KELER Rt. és a BÉT Rt. közötti integráció szorosabbá tétele.
Jaksity György előadásában kifejtette: a tőzsde eddig számos lépést tett a meghatározott célok elérése érdekében. Ezek között említette, hogy az elmúlt három évben az új menedzsment kialakította az új szervezeti felépítést, illetve, hogy a költségcsökkentési és racionalizálási programnak köszönhetően sikerült stabilizálni a BÉT pénzügyi helyzetét. Ugyanakkor ezek az intézkedések sem tudták ellensúlyozni a kereskedés volumenében 2001-ben bekövetkezett 60 százalékos visszaesést.
Problémaként jelentkezett továbbá, hogy a bevezetési feltételek megkönnyítése ellenére új részvény nem jelent meg a tőzsdén. Jaksity György beszámolt arról is, hogy folyamatos tárgyalások folytak és folynak a pénzügyi kormányzattal a jogi környezet modernizálása érdekében. Mindezekkel párhuzamosan elkezdődtek és jól haladnak a tárgyalások az európai tőzsdékhez történő csatlakozásról. A tőzsde elnöke szerint az első megállapodásokat egy éven belül megköthetik.
Jaksity György bejelentette: a BÉT Rt. kampányt indít a hazai befektetők bizalmának elnyerése és a hosszútávú megtakarítások arányának növelése érdekében. Általánosságban a kampány a hosszútávú megtakarítások és befektetési eszközök, szolgáltatások népszerűsítését célozza. Tájékoztatni kívánják a magyar közvéleményt arról, hogy a különböző pénzügyi intézmények hogyan segíthetik a háztartások optimális pénzügyi tervezését. A kampány elsődleges célja az öngondoskodás tudatosságának növelése a magyar társadalomban, a hosszútávú megtakarítások fontosságának hangsúlyossá tétele, illetve a magánbefektetetések mennyiségi növelése. A kampány további célja a magasabb kockázatú, magasabb hozamú pénzügyi eszközök iránti érdeklődés felkeltése: a részvények és befektetési alapok, mint megtakarítási formák iránti bizalom növelése. Jaksity György kifejtette: a kampány a magyar pénz- és tőkepiac minden szereplőjének érdekeit szolgálja, így az csak széleskörű együttműködésben lehet sikeres.
