Az olajárak a háborús várakozások miatt az égbe szöktek, és természetesen felrántották az olajszektor részvényeinek árfolyamát is. A brit BP 2,4 százalékot adott értékéhez, míg a Shell 2,9 százalékkal erősödött Londonban.
A biztosítókra azonban (épp a tartalékaik megcsappanása miatt) rájárt a rúd az utóbbi időkben, több nagy múltú cég is tulajdonosai segítségét kérte, hogy tőkeemeléssel segítsenek a gyenge részvénypiac által okozott pénzügyi gondok megoldásában. Hétfőn a Swiss Life-on volt a sor, hogy szorultságában részvényeseihez forduljon. A pénzszűkében lévő cég papírjának árfolyama több mint 12 százalékot zuhant a bejelentés hatására és magával rántotta az európai biztosítószektor részvényeinek nagy részét.
Az Aegon NV bejelentette, hogy hitelminősítésének megőrzése és fizetőképességének megerősítése érdekében a fő tulajdonos eladja a második legnagyobb holland biztosító egynegyedét. A befolyó összegből csökkentik az Aegon adósságállományát is. A cég részvényének árfolyama a reggeli drámai zuhanás után végül pénteki záróértéke közelében zárt, miután a befektetők belátták, hogy a tranzakció nem növeli a részvények számát és várhatóan nem árasztja el a piacot a pakett.
