Most viszont ez sikerült, az új IT-tag egyébként Szanyi Tibor jelenlegi FVM államtitkár munkatársa volt. A vezetésben ezenkívül további változások is lesznek, hiszen hasonlóan három igazgatósági taghoz, Vértes András a felügyelő bizottság elnöke is lemondott posztjáról. A közgyűlés ugyanakkor Csáki Gyögy (jelenleg a Magyar Posta vezetője), Oláh Lajos (nemrég nevezték ki az ÁPV Rt. igazgatósági tagjának), valamint Csikós Csaba helyére nem választott új igazgatósági tagokat.
Érdekes változás, hogy míg korábban a Pick vezetése a jól dotált testületek közé tartozott - az IT és Fb képviselői havi bruttó 178 ezer forint fizetésben részesültek -, mostantól díjazás nélkül látják el a munkájukat.
A tulajdonosok ezeken kívül a tőkeleszállításról is döntöttek összesen 260861 darab egy évnél régebbi saját részvényt vonnak be, így a társaság új alaptőkéjének mértéke 3 267 875 ezer forint lesz. Az alaptőke-leszállítás miatt új részvények kinyomtatására is sor kerül, így az ősszel részvénycsere várható. A mai társasági eseményen az alapszabály módosítására szintén sorkerült. Többek között pontosították az aranyrészvényhez fűződő jogokat, és a márkavédelmi, valamint a szalámi gyártás receptúrájának tekintetébe is szigorításokat vezettek be.
