BUX 139077.00 -0,51 %
OTP 45720 -0,2 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Fél öt után pár másodperccel 7970,52 ponton állt a BUX, ez 63,45 pontos erősödés. A vezető papírok közül esett a Mol és az OTP, az Egis, a Richter és a Matáv viszont emelkedéssel fejezte be a napot. Az európai tőzsdék is nyerésben vannak, ennak mértéke azonban jelentősen mérséklődött a kora délutáni állapotokhoz képest. London 0,66, Párizs 0,57, Frankfurt pedig már csak 0,14 százalékos növekedést produkált. A számottevő piacok közül egyedül Madrid tudott 1 százalék felett maradni (1,55 százalékon állt).

2002. január 22. kedd, 17:04

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Lucent Technologies, Észak-Amerika legnagyobb távközlési eszköz-gyártója ma tette közzé első negyedéves jelentését, amelyben csökkeno veszteségről számolt be. A társaság vesztesége a december 31-vel zárult negyedévben 423 millió dollár - részvényenként 14 cent - volt az egy évvel korábbi 464 millió dollárral szemben, köszönhetően az optikai szál- gyártó részleg jó teljesítményének. A Merck & Co. negyedik negyedéves eredménye 5 százalékkal meghaladta a várakozásokat, de az árbevétele és néhány fontos termék forgalma elmaradt a várakozásoktól. A társaság eredménye jobb a vártnál, a részvényenként 82 centes profittal szemben a piac csak 80 centet várt. A Bayer AG bejelentette, hogy eladja illat- és színezékgyártó vállalkozását, a Haarmann & Reimert. A cégért a Bayer legalább 1,5 milliárd eurót szeretne kapni, a pénzt a felgyult adóssághegy törlesztésére kívánják fordítani. A céget versenytárgyaláson szeretnék értékesíteni.
A következő félévben mintegy 40 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma - derül ki a gazdasági tárca elorejelzésébol. A GM szerint ugyanebben az időszakban 10-15 ezerrel csökken a regisztrált minkanélküliek száma. Az FHB Földhitel- és Jelzálog Bank február 1-jén csökkenti az államilag támogatott lakáshitelek kamatát. A használt lakás vásárlására, bővítésére, korszerűsítésére felvehető, államilag támogatott, öt évente változó kamatozású lakáshitelek kamata 7,9 százalékra csökken a jelenlegi 8,5 százalékról. Az Avon Cosmetics Hungary Kft. 2001-es belföldi értékesítésének nettó árbevétele brosúra áron meghaladta a 19 milliárd forintot, ami az előző évihez képest 31 százalékos növekedés. Az elmúlt 2 évben összesen 181 millió forint költségvetési forráshoz jutott az a 30 sportcélú vállalkozás, amely a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványon keresztül vett fel kedvezményes kamatozású beruházási és forgóeszköz hitelt. Az ISM 2002-ben újabb 200 millió forintos keretet biztosít a program számára, melybol 175 millió a ténylegesen hitelekre fordítható összeg, 25 millió pedig az MVA működési kiadásait fedezi.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet