Gyorsjelentési dömping van a tengerentúlon. A pénzügyi szektorból a Merrill Lynch és a J.P. Morgan Chase & Co. negyedévi eredménye is jobb lett a várakozásoknál, holott az - a tőzsdei árfolyamok visszaesése miatt - az egy évvel korábbitól jócskán elmaradt. A Pfizer gyógyszergyártó profitja a vártnál jobban növekedett, míg a Gillette csalódást keltő eredményekről számolt be. A Coca-Cola jól teljesített, ám volumen- és EPS-növekedési előrejlezését lefelé módosította. A General Motors nyeresége közel 90 százalékkal zuhant, ám még így is jócskán túlszárnyalta a piaci prognózist. A tech-cégek közül - az Inteltől érkező kedvező hírek után - a Hewlett-Packard a második negyedévet illetően profit warningot jelentett be, s háromezer menedzser elbocsátását helyezte kilátásba. Az AOL Time Warner 20 százalékos EBIDTA-növekedésről, illetve 9 százalékos forgalombővülésről számolt be. Februárban - a januári 33,3 milliárd dollár után - 27 milliárd dolláros hiány keletkezett az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegében, ami a prognosztizáltnál is kedvezőbb.
Egy környezetvédelmi egyesület azt kéri a Gazdasági Versenyhivataltól, vizsgálja felül azt a novemberi döntését, melyben engedélyezte, hogy a Danone-csoport megvásárolja az United Biscuitstől a Győri Keksz Kft. 100 százalékát, mivel a vevő fejlesztéseket és exportpiac-bővítést ígért. A Magyar Agrárkamara adatai szerint a mezőgazdaság aránya a GDP-ben 4,5 százalékra csökkent tavaly az előző évi 4,9 százalékról, s az ágazat alkalmazottainak száma egy év alatt több mint 20 ezer fővel lett kevesebb.
