Prágában a Cesky Telecom (CT) és a Ceske Radiokomunikace vezették az emelkedést. E két cég árfolyamára pozitívan hatott, hogy az újonnan kinevezett cseh pénzügyminiszter az állami kézben lévő pakettek eladásának felgyorsítását ígérte. A Komercní Banka is felfelé tartott, miután az új miniszter közölte, hogy nem látja akadályát az állami tulajdonrész tervezett értékesítésének. A moszkvai tőzsdeindex szintén erősödéssel zárta a hetet, főként a Rosztelekom drágulásának köszönhetően. A piac bízik az orosz távközlési cég új menedzsmentjében: a társaság az Európa és Ázsia közötti hívások, illetve az online-tevékenység kiterjesztése révén akarja eredményét növelni.
