BUX 139045.08 -0,53 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A távközlési és technológiai papírok húzzák fel az európai indexeket

Felfelé tartanak az európai tőzsdeindexek, az emelkedés mögött főként a távközlési és a technológiai papírok állnak. A Credit Suisse First Boston (CSFB) javított az európai telefonpapírok ajánlásán, azaz a részvények minősítését alulsúlyozásról semlegesre módosította, ugyanis CSFB szerint a profitkilátások nem igazolják papírok árfolyamcsökkenését.

2001. április 10. kedd, 15:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szektor befektetői megítélésére az is pozitívan hat, hogy az Európai Befektetési Bank (EIB) tegnap közölte: tárgyalásokat folytat a telefoncégekkel az új hálózatok kiépítésének finanszírozásához szükséges hitelekről.
Mindezeken túl a befektetők kedvezően fogadták a Siemens és a Marconi létszámleépítési terveit is. Mint azt korábban hírül adtuk, a Siemens kétezer főt bocsát el mobilrészlegénél, míg a vezető brit telefonkészülék-gyártó, a Marconi háromezer fővel csökkenti alkalmazottai létszámát.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet