BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Vegyes képet mutatnak az európai tőzsdeindexek: az FTSE 0,13, a CAC-40 pedig 0,16 százalékos pluszban, a DAX pedig 0,06 százalékos mínuszban van. A Dow Jones tegnapi záróértéke körül ingadozik, a Nasdaq 0,1 százalékkal emelkedik. A BUX 6 400-as értéke 17 pontos gyengülést takar, ám a nyitáshoz képest több mint 150 pontos erősödést jelent.

2001. április 4. szerda, 15:54

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nap veszteseinek listáját az áresés miatt korábban tíz percre felfüggesztett Titász és Elmü vezeti, az OTP ugyanakkor felfelé tart.
A legnagyobb holland távközlési cég, a Royal KPN NV holland távközlési cég közölte, hogy korábbi terveivel ellentétben mégsem bocsát ki 10 éves kötvényeket. Az Egis tavalyi mérlegfőösszege 61,779 milliárd forint volt, az adózott eredmény 7,64 milliárdot tett ki. Osztalékra 935 millió forintot szánnak, ami részvényenként 12 százalékos, azaz 120 forintos osztaléknak felel meg. Módosul az Egis üzleti éve, az a fő tulajdonos Servierhez igazodva október 1-től szeptemberi 30-ig tart majd, azaz az idei csupán 9 hónapos lesz. Az üzleti év megváltoztatását ellenzők szerint az utolsó negyedévre vonatkozó adókedvezmény kiesése több mint százmillió forintos többletkiadást jelent. A Graphisoft saját részvények vásárlása mellett döntött, így próbálva meg javítani az elnök-vezérigazgató által igencsak alulértékeltnek tartott papírok árfolyamán. Illegális szoftverek miatt házkutatás folyt a Fiat-személygépkocsik egyik legnagyobb hazai forgalmazójánál, az S.P.Q.R. Hungária Kft.-nél.

Ádám Viktor
Ádám Viktor

Ez is érdekelhet