Október 30-31-én zajlott a Hungexpo területén a világ egyik legnagyobb, Kínai állami támogatással megvalósuló kiállítássorozata, a Shanghai Fair Trade Show budapesti állomása. A többezer látogatót vonzó eseményen mintegy 130 kínai high-tech vállalkozás képviseltette magát a legkülönbözőbb szegmensekből. Az eseményen mások mellett előadást tartott Bihari Katalin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, a HEPA vezérigazgatója, és Sun Jianping, a Shanghai Services Federation elnöke is.
Az eseményt elsősorban magyar vállalkozások képviselői látogatták, akiknek ez a koncentrált jelenlét kiváló alkalmat kínált, hogy akár több közvetlen kapcsolatot is kialakítsanak kínai gyártókkal és szolgáltatókkal. A minél intenzívebb kapcsolatfelvételt előre egyeztetett személyes találkozók is segítették a kínai és magyar cégek képviselői között ‒ mondta el Szabó Mónika, a rendezvény szervezését és kommunikációját magyar részről támogató a Gold Communications Kft. ügyvezetője.
A sanghaji „anyakiállítás” egyébként minden évben innovációs laboratóriumként is működik: 2024-ben például több kínai startup itt mutatta be először saját, AI-alapú, ipari robotmegoldásait vagy a zöldenergia tárolásában áttörést jelentő új akkumulátortechnológiákat.
Sanghajban épít gyárat a Toyota
Az eladások tekintetében világvezető autómárka erősít a kínai piacon. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Lecövekelt a forint