A hét elején kezdődött el a Huawei kálváriája, miután Donald Trump szankciókat vezetett be a cég ellen és eltiltotta az amerikai cégeket a partnerségtől a kínai gyártótól, arra hivatkozva, hogy az nemzetbiztonsági veszélyt és termékein keresztül kínai adatgyűjtést biztosít. Első körben a Google tiltotta el az Android operációs rendszer használatától, majd az ARM chipgyártó függesztette fel beszállítói szerződését, így chipek nélkül maradt a Huawei. Majd a Microsoft vette ki a támogatott termékek listájáról az egyik gépüket.
Az SD memóriatárolási szabványt felügyelő SD Association (SDA) is rövid távon kivágta a Huaweit a tagjai közül, természetesen a Trump-féle rendeletre hivatkozva. Ez azt jelenti, hogy a mostantól piacra kerülő Huawei készülékek nem használhatnak SD vagy microSD kártyát tárhelybővítésre, illetve a cég nem vehet részt a szabványok alakításában - számol be az újabb szankcióról a PC World. Az Engadget ezt a hírt annyiban pontosította, hogy a Huawei tagságának törlése az SDA-ból nem az SD kártyák használatának közvetlen tiltását jelenti az új Huawei készülékekben, hanem anyit, hogy a cégnek a szükséges licenceket újra meg kell szereznie - a kérdés, hogy ilyen körülmények között ez hogy lehetséges - jegyzi meg a szakportál.
Kapcsolódó
A korábban megvásárolt telefonokra ez természetesen nem vonatkozik.
Sajtóhírek szerint a Wi-Fi szabványért felelős Wi-Fi Alliance is "ideiglenesen felfüggesztette" a Huawei tagságát, valamint a kínai gyártó önként távozott a RAM szabványokért felelős JEDEC szervezetből is. Így szinte tényleg elmondhatjuk azt, hogy a jelenlegi helyzet szerint a Huawei képtelen továbbra is Androidra épülő, mai technológiákkal felszerelt mobiltelefont fejleszteni és gyártani - írja még a szakportál.
Donald Trump elnök bejelentette, hogy a kereskedelmi háború lezárását célzó kínai tárgyalásokon a Huawei ügyével is hajlandó foglalkozni.
A cég természetesen tagadja, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentene, és bíznak a helyzet mihamarabbi rendezésében.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra