Az Európai Bizottság már korábban is látványosan lépett fel a digitális szolgáltatók ellen a DSA keretében. 2025 decemberében például 120 millió eurós bírságot szabott ki az X (korábban Twitter) közösségi platformra, mivel szerinte a cég megtévesztő módon használta a „kék pipa” ellenőrző jelölést, nem biztosított megfelelő átláthatóságot a hirdetési adatbázisában, és akadályozta a kutatók hozzáférését a nyilvános adatokhoz.
A Bizottság most a TikTokot vizsgálta, amely szerinte olyan funkciókat alkalmaz, mint
- a végtelen görgetés,
- az automatikus lejátszás,
- az értesítések rendszere
- és a rendkívüli módon személyre szabott ajánló algoritmus,
és ezek fokozhatják a túlzott használatot. A szakértők „jutalmazási” mechanizmusok jönnek létre, amelyek a felhasználók figyelmét hosszabb időre kötik le, és csökkenthetik az önkontrollt – írta a hvg a bizottságra hivatkozva.
Henna Virkkunen, a technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnök hangsúlyozta:
Az előzetes értékelések szerint a TikTok nem mérte fel kellő alapossággal, hogy addiktív kialakítása milyen kockázatokat jelenthet a felhasználókra, különösen a gyermekekre és a sérülékeny felnőttekre nézve. A vállalat figyelmen kívül hagyott olyan fontos mutatókat, mint
- a kiskorú felhasználók éjszakai képernyőhasználata,
- az alkalmazás megnyitásának gyakorisága,
- illetve a kényszeres használatra utaló egyéb jelek.
A Bizottság szerint a TikTok nem vezetett be arányos és hatékony intézkedéseket az addiktív funkciókból fakadó kockázatok mérséklésére.
A jelenleg elérhető képernyőidő-kezelési és szülői felügyeleti eszközök könnyen megkerülhetők, kevés akadályt jelentenek a használat csökkentésében, és túlzott terhet rónak a szülőkre.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint a TikToknak olyan változtatásokat kell volna végrehajtani, mint a végtelen görgetés fokozatos megszüntetése, a képernyőidő-szünetek bevezetése – különösen az éjszakai órákban –, valamint az ajánlórendszer átalakítása.
A TikTok most betekinthet a Bizottság vizsgálati anyagaiba, és írásban reagálhat az előzetes megállapításokra. A folyamat során konzultációra kerül sor az Európai Digitális Szolgáltatások Testületével is.
Amennyiben a Bizottság végleges döntése megerősíti az előzetes megállapításokat, nem megfelelési határozat születhet, amely akár a vállalat globális éves árbevételének 6 százalékáig terjedő bírságot is eredményezhet.
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Spanyolország is betiltja a 16 év alatti gyermekek közösségi médiához való hozzáférését, miután már több ország megtette ezt a lépést. A spanyol ügyészek azonban itt nem állnak meg, megvizsgálják majd az Elon Musk tulajdonában lévő Grok, de a TikTok és az Instagram által elkövetett esetleges jogsértések kivizsgálásának módjait. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt