Az Alekszandrovszkaja Kórház hullaházának vezetője Szentpéterváron testrészeket adott el egy balzsamozókat is képző cégnek. A Mash na Moika beszámolója szerint a patológus utasította a betegápolókat, hogy „vágják le és adják át” egy cégvezetőnek a neki tetsző testrészeket, így legalább 500 ezer rubelt kapott cserébe.

Mind a két vádlottat őrizetbe vették, és a Nyomozó Bizottság több cikkely alapján büntetőeljárást indított ellenük – írja a Gazeta.

Az orosz nyomozóbizottság jelentése szerint Szentpéterváron olyan bűnügyi rendszert lepleztek le, amely az Alekszandrovszkaja Kórház hullaházából származó bioanyagok illegális kereskedelmét foglalta magában.

Az intézmény vezetősége már régóta elősegítette a testrészek illegális eltávolítását. A bioanyagokat kereskedelmi szervezetek szerezték be, amelyek kísérleti mintaként használták fel azokat a fogászatban, a kozmetikában és a sebészetben – ismertette Irina Volk, az orosz belügyminisztérium hivatalos szóvivője a Telegramon.

Leggyakrabban ezek olyan polgárok holttestei voltak, akik antiszociális életmódot folytattak és nem voltak rokonaik

– egyértelműsítette a szóvivő.

A kereskedelmi szervezetek képviselői a szükséges papírmunka nélkül is engedélyt kaptak boncolásra. Ezenkívül az elhunytak holttesteit is kicserélték a hullaházban. Volk hangsúlyozta, a véletlenül megjelenő rokonok nem gyanakodnának az egészségügyi intézmény illegális tevékenységére.

A Baza beszámolója úgy szól, a nyomozati műveletek eredményeként a rendőrség őrizetbe vette Sztanyiszlav Maszlov üzletembert, egy anatómiai biomodellek gyártására szakosodott szentpétervári szervezet alapítóját, valamint Andrej Kaveckijt, a kórház patológiai osztályának vezetőjét, aki a félmillió rubelt rendszerint elfogadta. Maszlov ellen már vádat emeltek, és április 4-ig előzetes letartóztatásban van a szentpétervári bíróságok egyesített sajtószolgálatának jelentése alapján.

A nyomozóbizottság hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást, kenőpénz adása és elfogadása, valamint hivatali visszaélésre való felbujtás miatt. A szentpétervári ügyészség átvette a kontrollt a nyomozás menete és eredményei felett.

Harminc éven át lefagyasztva tárolta szüleit a finn horrordoktor

A rendőrség fagyasztókban találta meg a sokáig keresett idős házaspár holttestét, akik még az 1990-es évek derekán haltak meg. A halottakat az orvosként dolgozó fiuk lopta ki két különböző kórházból, és egyszerűen hazavitte őket. Bővebben >>>