Az elmúlt években egyre több szó esett már arról, hogyan élnek, mit esznek és milyen egészségi állapotban vannak a magyar fiatalok. Erről az Economxon is többször írtunk.Egy friss, országosan reprezentatív vizsgálat most részletes képet ad a 11–18 éves korosztály táplálkozásáról és tápláltsági állapotáról. A TÉT Platform – a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékével közösen a múlt évben mérte fel a serdülőkorú magyar fiatalokat.
A kutatásban 759 fiatal vett részt táplálkozási naplóval és testmérésekkel, míg a kérdőíves adatfelvétel 812 főre terjedt ki, az eredményeket pedig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerinti kor-, nem-, régió- és településtípus-megoszlásnak megfelelően súlyozták.
A mérések szerint az átlagos testtömeg (tt) 57,1 kilogramm (kg), az átlagos testmagasság 164,3 centiméter, a testtömegindex pedig 20,9 kg/m² volt.
Minden negyedik fiatal súlya magasabb az ideálisnál
A fiatalok 9,7 százaléka sovány, 66,5 százaléka normál súlyú, 12,7 százaléka túlsúlyos, míg 11 százaléka elhízott, vagyis összességében 23,7 százalék tartozik a túlsúlyos vagy elhízott kategóriába.
A kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy bár 2016-hoz képest csökkent a túlsúlyosak aránya 19 százalékról 13 százalékra, az elhízottaké viszont 8 százalékról 11 százalékra nőtt, ami figyelmeztető jel a szakemberek szerint.
Az energiafelvétel vizsgálata azt mutatta, hogy 2025-ben minden korcsoportban mérséklődött a napi kalóriabevitel a korábbi évekhez képest.
A makrotápanyag-arányok ugyanakkor továbbra sem ideálisak:
Kapcsolódó
- a fehérjebevitel energiaszázalékban átlagosan 14,9–15,5 százalék körül alakul;
- míg a zsírbevitel 36,7–38,9 százalék;
- a szénhidrátbevitel pedig 45,6–48,9 százalék között mozog korcsoporttól függően;
Sok édesség, kevés folyadék
A hozzáadott cukor fogyasztása ugyan csökkent, de még mindig meghaladja az ajánlásokat: az átlagos napi bevitel 67,06 gramm, ami az energiabevitel 10,64 százalékát teszi ki.
Hasonlóan kedvezőtlen képet mutat a só- és koleszterinfogyasztás. A fiatalok napi átlagos koleszterinbevitele 417 milligramm (mg), a sóbevitel pedig 12,4 gramm, miközben a nátrium-kálium arány 2,0, jóval az ajánlott 0,6–0,8 érték fölött.
Az ásványianyag-ellátottság terén is vegyes a kép. A napi kalciumbevitel átlagosan 775 milligramm (mg), szemben az ajánlott 1000 mg, és a fiatalok fele nem éri el a javasolt szintet sem.
A foszforbevitel ezzel szemben magas (1196 mg/nap), ami rontja a kalcium-foszfor arányt. Cink- és magnéziumhiány a résztvevők 15 százalékát érinti, míg a vasbevitel különösen a lányoknál problémás: 60–66 százalékuknál kritikus hiányt mutatnak adatok.
Az étkezési szokások sem festenek ideális képet. A napi zöldségfogyasztás mindössze 152 gramm, a gyümölcsfogyasztás 93,7 gramm, a tej és tejtermékek bevitele 223,6 gramm naponta.
Teljes kiőrlésű gabonából 104,7 gramm, fehér kenyérből és pékáruból 157,4 gramm kerül a tányérra. Az átlagos napi folyadékbevitel 1664 milliliter, ami testtömegre vetítve 29,5 ml/ttkg.
A kutatás összképe kettős – vélik a szakemberek. Pozitívum, hogy csökkent az összenergia- és a hozzáadott cukor-bevitel, mérséklődött a zsírbevitel, nőtt a növényi eredetű élelmiszerek aránya és a folyadékfogyasztás, valamint tudatosabbá vált az étrend-kiegészítők használata.
Ugyanakkor nőtt az elhízottak aránya, továbbra is túl magas a zsír- és nátriumbevitel, elégtelen a kalciumfogyasztás, magas a koleszterinszint, és alacsony a rost- valamint vasbevitel – különösen a lányok körében.
Ezekre a toplistás helyre ne legyünk büszkék
2022-ben minden ötödik 15 éves túlsúlyos vagy elhízott volt az OECD-országokban. A holland és a dán serdülők 14-15 százalékának volt problémája a súlyával. Ezzel szemben a legrosszabb adatokat Görögországban, Kanadában és Magyarországon mérték, a tinik 25 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott. Az OECD országokban a nemek közötti különbség jelentős: a túlsúly és az elhízás jellemzőbb a fiúk körében (25 százalék), mint a lányok között (16 százalék).A túlsúllyal és az elhízással kapcsolatos Eurostat 2022-es adatai is azt mutatják, hogy Magyarországon a felnőtt férfiak közel negyede, 24,2 százaléka elhízott, vagyis testtömeg-indexe (BMI) 30 felett van. Ez az arány az Európai Unióban az egyik legmagasabb, csak Máltán mértek ennél rosszabb adatokat a férfiak körében. Magyarországon a két nem közötti különbség mintegy 8,4 százalékpont, ami azt mutatja, hogy a férfiak körében különösen nagy a túlsúly kockázata.
A friss felmérés adatai is arra utalnak, hogy bár bizonyos kedvező folyamatok már elindultak a magyar fiatalok életmódjában, az egészséges táplálkozás még mindig nem vált általánossá. A számok mögött egy generáció mindennapi döntései rajzolódnak ki: az iskolai menzák, a családi minták, a reklámok és a kortársi hatások egyaránt formálják azt, mi kerül a tányérra. A következő évek kulcskérdése az lesz, hogy a most látható pozitív trendek erősödnek-e, vagy az elhízás és a tápanyaghiányok hosszabb távon is meghatározzák a fiatalok egészségét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!