Bombay összesen 18 pályázatot választott ki, amelyeket számítástechnikai infrastruktúrával, adatokkal, valamint tőkével is megtámogatnak, hogy olyan ágazatokban hozzanak létre AI-modelleket, mint a mezőgazdaság vagy az éghajlatváltozás – közölte Ashwini Vaishnaw technológiai miniszter.
A miniszter hozzátette, hogy az Indiában készült alapmodellek képesek lesznek felvenni a versenyt a világ legjobbjaival.
Leszögezte, hogy hat nagy fejlesztő nyolc-tíz hónap alatt képes lesz alapszintű mesterséges intelligencia-modellek építeni.
Az Elektronikai és Informatikai Minisztérium vezetője a Bloombergnek Újdelhiben elmondta, hogy a kormány a javaslatok számítási árának 40 százalékát finanszírozza.
Érdekesség a lap szerint, hogy épp azután kezdte el az indiai kormány kezdeményezni egy saját AI megépítését, amikor a kínai DeepSeek nyeregbe ült az AI-versenyben, rögtön felzárkózva a ChatGPT mellé, amivel mélyütést kaptak az amerikai technológiai vállalatok.
Azt hitte az OpenAI már nem tud újat mutatni? Nagyot tévedett
Bemutatkozik az Operator, amely olyan alap, automatizált feladatokat old meg emberek helyett, mint a nyaralástervezés, űrlapok kitöltése, illetve az éttermi foglalások.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom