Miután a WHO globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a koronavírus miatt, még fontosabb, hogy ne tévinformációkra és összeesküvés-elméletekre találjanak az internetezők. Más nagy szolgáltatók és internetes vállalatok is elkezdtek kiemelten foglalkozni az üggyel, a Facebook és a Twitter például az álhíreket, pánikkeltő posztokat és valótlan pletykákat szűri - írja a PC World.
A Google is csatlakozott a közösségi oldalakhoz, ugyanis aki a betegségre keres, annak már előbb a hivatalos szervek és a WHO híreit, ajánlásait, tájékoztatásait rangsorolja az első helyen. A "SOS Alert" üzemmódban külön kiemeli a hivatalos információkat.
A vállalat azt ígéri, hogy hamarosan több lokális információ is megjelenik majd a böngészőkben, amint az algoritmus rábukkan a kapcsolódó, helyi hírekre. Nem sokára tehát Magyarországon is elérhető lesz az egyelőre angolul működő funkció. A cége a kínai vöröskeresztnek 250 000 dolláros (76 millió forintos) adományt juttatott el.
A Google emellett úgy döntött, hogy Kínában, Hong Kongban és Tajvanon is bezárja átmenetileg az összes irodáját - áll a portál egy másik cikkében. Az érintett irodák meghatározatlan ideig zárva maradnak, az üzleti utakat pedig szüneteltetik az érintett országokba.
A szombati hivatalos adatok szerint eddig legalább 259 ember halt meg a betegségben és 11 791 ember kapta el a Vuhan koronavírust. Magyarországon egyelőre még senkit sem diagnosztizáltak 2019-nCoV okozta fertőzéssel, de elismert virológus szakértők szerint csak idő kérdése lehet a betegség megjelenése.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól