Egy friss német tanulmány három kereső vizsgálata után arra jutott, hogy a Google keresője rosszabbul teljesít a korábbiaknál, ahogy azt már több felhasználó is jelezte korábban.

A több német egyetem és egy mesterséges intelligenciával foglalkozó cég szakembereiből álló csapat a Google mellett a Bing és a DuckDuckGo keresőket is megvizsgálta, amely alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a spamek teljesen elárasztották a keresőket.

A Mashable összefoglalója szerint a szakemberek azt tapasztalták, hogy a találatok között kifejezetten nehezen találhatóak meg a hasznos információk. A keresőoptimalizálás (SEO) miatt ugyanis egyre több spam oldal kerül kiemelt helyre, a releváns információkat tartalmazó oldalak pedig mélyebbre, akár a második oldalra kerülnek.

A kutatás során kifejezetten az olyan összehasonlító termékismertetőkre összpontosítottak, amelyek teszteket és ajánlásokat kínálnak. Egy 7392 különböző keresési lekérdezésből álló listát állítottak össze, majd azokat lefuttatták a keresőkben, ami összesen 148 ezer találatot és 128 ezer egyedi URL-t eredményezett, majd pár hetente megismételték a folyamatot ugyanazokkal a lekérdezésekkel.

A vizsgált keresőmotorok közül végül a Google-t hozták ki győztesnek, azonban felhívták rá a figyelmet, hogy ők is vesztésre állnak a spamekkel vívott küzdelemben.

A szakemberek szerint a helyzet a későbbiekben csak tovább romlik majd, mivel egyre inkább el fognak terjedni a mesterséges intelligencia által generált spamek.

Leáldozott a bosszúpornó korának: eltünteti a Google a számunkra kínos találatokat

Három új fontos funkció bevezetését jelentette be a Google a keresőszolgáltatásában, melyekkel jóval szabadabban rendelkezhetnek a felhasználók a személyes adataik felett: megnézhetik, milyen találatokat dob fel róluk a motor, és ha az számukra kellemetlen vagy érzékeny, akkor kérhetik azt, hogy tűnjön el. Ezen kívül a rendszer mostantól értesítéseket küld, ha újabb személyes adatok jelennek meg a weben.