Tavaly november óta a hálózatfejlesztések négy megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Pest megyékben folytatódtak, és jellemzően a kistelepüléseket érintették. A közlemény szerint így már 2700, hatezer főnél kisebb magyarországi településen érhető el a Magyar Telekom 4G mobilinternet hálózata.
A szolgáltató a 4G lakossági beltéri lefedettséget is folyamatosan javítja, amely jelenleg 88,5 százalékos.
A maximális sebességű hálózattal olyan kistelepülésekre is eljutottak, ahol eddig nem állt rendelkezésre 4G hálózati infrastruktúra. Zajlanak a Telekom 4G+ mobilinternet hálózat fejlesztései is, ez a hálózat már közel 70 településen elérhető - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója.
A cég 2017-ben folytatta a nagysebességű szélessávú vezetékes hálózatának fejlesztését is, előzetes terveinek megfelelően egy év alatt közel 270 ezer háztartást fedett le szélessávú vezetékes hálózattal. A másodpercenként legalább 30 megabit sebességű vezetékes szolgáltatás így már több mint 3 millió háztartásban elérhető.
A társaság az idén további 300 ezer otthon szélessávú elérését tűzte ki célul, ennek egyharmada uniós források felhasználásával valósulhat meg.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra